2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

280 millió forintot szakítottak a Falusi Civil Alap pénzeiből a Fidesz-KDNP-hez közeli szervezetek, Semjén Zsolté a lehető legtöbbet kapta.

2023-ban a Falusi Civil Alap hárommilliárdosra emelt keretének 9,4 százalékát kapta olyan községi szervezet, amelynek biztosan van fideszes kötődése – derül ki a Népszava gyűjtéséből. A miniszterelnök-helyettes vadásztársasága a gépjárműveit fogja lecserélni.

Idén eredetileg egymilliárd forintra pályázhattak volna az 5000 fő alatti települések civil szervezetei, de október elején az Orbán-kormány megháromszorozta, így végül 3 milliárd forintot osztottak szét az 1405 nyertes között.

Ez az összeg ugyanakkor így is jócskán alulmaradt a tavalyi 4,8 milliárdhoz képest. 

Semjén Zsolt szervezete a lehető legtöbbet kapta. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Semjén Zsolt szervezete a lehető legtöbbet kapta. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A támogatottak többsége idén is az önkéntes tűzoltó egyesület, helyi polgárőr és faluszépítő, -fejlesztő szervezet volt. A támogatott alapítványok 17 százaléka sporthoz volt köthető, főleg a labdarúgáshoz. Ez egy százalékkal nagyobb arány, mint tavaly. A hagyományőrző szervezetek esetén jelentősebb a növekedés, ott 5 százalékról 7,2-re ugrott a támogatott szervezetek száma. A horgászegyesületek száma viszont fél százalékkal, 1,5-re esett.

A sikerrel pályázó vadásztársaságok aránya 4,6 százalék volt, ami 0,6 százalékkal magasabb a múlt évihez képest.

A nyertes vadásztársaságok között volt Semjén Zsolt, KDNP-s miniszterelnök-helyettes által elnökölt Gánti Vértes Vadásztársaság is: 7 millió forintot, tehát a lehető legmagasabb összeget nyerte idén.

A lap kérdést küldött Semjén Zsoltnak, és a miniszterelnökségi sajtóirodától azt a választ kapták, hogy a vadásztársaság az elnyert összegből lecseréli régi, műszakilag hibás gépjárművét. Hozzátették, hogy a társaság már tavaly is pályázott, ugyanakkor forráshiány miatt akkor elutasították őket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!