5p

Idén augusztusban a kormány 100 milliárd forint átcsoportosításról döntött, amelyből bő 1,7 milliárd a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez (BGA) került. Igaz, már 2021-ben is így kapott 1,5 milliárdot. Megnéztük a BGA tavalyi beszámolójában, hogy vajon mire mennek el az irdatlan nagyságú pluszforrások?

A BGA-val kapcsolatban utoljára a 24.hu írt, miszerint a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet nemcsak 70 millió forint turisztikai támogatást kapott, de a Miniszterelnökség alá tartozó társaság is támogatta 85 millióval. Az Egylet elnöke pedig nem más, mint Lezsák Sándor parlamenti alelnök veje. A 2011-ben létrehozott BGA a kritikusai szerint eléggé politikai alapon osztja szét a pénzeket.

Hogy ezen túlmenően mégis miként alakult a BGA pénzügyi éve tavaly, arról a honlapjára feltöltött tavalyi beszámolójuk árulkodik.

Ezek szerint az elmúlt években kapott támogatásaik összege nem kevesebb, mint 13,2 milliárd forint volt, és ebben értelemszerűen nincs még benne az idén augusztusban odaítélt 1,7 milliárd.

Erdélybe is számolatlanul ömlik a pénz. Fotó: Depositphotos
Erdélybe is számolatlanul ömlik a pénz. Fotó: Depositphotos

Bár az ebben az évben átirányított manna még értelemszerűen nem szerepelhet a tavalyi beszámoló kiegészítő mellékletében, a 2021-ben átcsoportosított 1,5 milliárdról sem tesznek külön említést.

Mindenesetre 2022-ben 3,59 milliárd forint értékben teljesült bevételeik a következők voltak:

  • Elkülönített alaptól kapott támogatás: 2,9 milliárd forint
  • CIP (Civil Információs Portálra) kapott támogatás: 52,8 millió forint
  • A 2022. évi CVA (Civil Városi Alap): 200 millió forint
  • Egyházak a társadalom szolgálatában támogatás: 8 millió forint
  • A 2022. évi FCA (Magyar Falu Program Falusi Civil Alap) kezelői díja: 212 millió forint
  • A KTÜ (kistelepülési üzletek működési támogatása) 2022 program: 200 millió forint
  • Egyházak a társadalom szolgálatában kiadvány: 8 millió forint
  • Vallásturisztikai feladatok 2022: 13,8 millió forint.

De, mint írják, a tavalyi évben ennél még többet, összesen 4,6 milliárd forintot számoltak el pénzügyileg 2022. december 31-ig.

A táblázatban egyébként nem könnyű kiigazodni, mert számtalan milliós tétel elszámolása az előző évekről nyúlik át, vagy csúszás miatt 2022-ben valósult meg. Például a tusványfürdői 70 milliós ingatlan megvásárlása, lebontása és a újjáépítése is a megelőző években zajlott, pénzügyi elszámolása mégis 2022-ben történt meg. Ember legyen tehát a talpán, aki elsőre átlátja az irdatlan mennyiségű projekt- és számrengeteget.

A beszámoló azt is részletesen taglalja, milyen beruházásokat végeztek el 2022-ben, összesen 406,2 millió forint értékben.

Hogy csak párat említsünk: a cég székhelyeként szolgáló ingatlan elektromos hálózatát újították fel 313 millióért, vásároltak irodabútorokat és eszközöket 23,1 millióért, a NIR pályázatkezelő rendszer 19,2 milliót emésztett fel, de vettek Ford Tranzit kisbuszt 14,9 millióért, míg a Civil Információs Portál 10 millióba került, mobiltelefonokat pedig 662 ezer forintért szereztek be.

A Bethlen Gábor Alapkezelő székhelyként szolgáló, előbb emlegetett gellérthegyi ingatlan értékét egyébként - melyet 2017-ben kaptak meg határozatlan idejű vagyonkezelési szerződéssel az MNV Zrt.-től 523 millió forintos nyilvántartási értéken -, tavaly már ennek a duplájára tornázták fel. Mint írják, 2020-ban az ingatlan vagyonkezelési joga már a 4. és az 5. emeletre is kiterjedt,

2022-ben pedig az elektromos hálózat felújítása után az impozáns épület immár 1 milliárd 58,1 millió forint bruttó nyilvántartási értékkel szerepel a hosszú lejáratú kötelezettségeik között. 

A társaság 100 százalékban tulajdonolt kapcsolt vállalkozásai továbbra is:

  • BGA Pro Transylvania (Székelyudvarhely)
  • BGA Felvidék (Komárom)
  • Magyarság Háza Nonprofit Kft.

A 2022-es pénzügyi beszámolóban azt is feltüntették, hogy Erdélyi Rudolf Zalán vezérigazgató évi bruttó 25,2 millió forintot, azaz havi bruttó 2,1 millió forintot keres a vidéki és határon túli civil szervezetek támogatásával foglalkozva. A felügyelőbizottsági tagok évente 3,9 milliót visznek haza (itt nem tüntették fel, hogy ez bruttó, vagy nettó), de mivel hónapra leosztva ez 326 250 forint, feltehetően ez nettó összeg lehet.

A BGA jelenleg nem kevesebb, mint 65 jelzálogjoggal rendelkezik, összesen 7 milliárd forint értékben – ami nem nevezhető általános jelenségnek a magyar ingatlanpiacon.

A BGA többek között arról is ismert, hogy ők osztják szét a Norvég Civil Alap helyett létrehozott Városi Civil Alap (VCA) nevű állami civil-támogatási program költségvetését. Érdekesség azonban - s ezt már csak mi tesszük hozzá, hogy míg a 2022-es CVA pályázati döntéseket már tavaly áprilisban nyilvánossá tették, a 2023-asok még mindig nem láttak napvilágot (ellentétben más döntésekkel, amelyeket már rég kihirdettek, például a nemzetiségi és kulturális kezdeményezések vagy a nemzetiségi táborokra pályázók nyerteseit). Mivel a pályázati kiírás sem található meg a BGA honlapján, elképzelhető, hogy egy év kimaradt. Ugyanis a 2024-es CVA pályázatot már meghirdették, sőt, épp most októberben járt le a jelentkezési határideje.

Mint emlékezetes, a 2022-es nyertesek névsora azért volt érdekes az Átlátszó szerint, mert a 2022-es díjazottak között a legnagyobb (15 milliós) támogatást elnyert civil szervezetek több mint fele közvetlenül kötődött a kormánypártokhoz, ugyanis FIDESZ-KDNP-s politikusok vagy kormánypárti színekben indult jelöltek vezették őket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!