4p

Ahogy várni lehetett, bejelentette ma a nagy fogást a miniszter. Nem akkumulátorokat, autókat gyártani jön a kínai óriáscég Szegedre.

Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.

A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz - tájékoztatott.

Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre - tette hozzá.

Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértékét csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.

Szijjártó Péter közölte, hogy mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban.

"Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik"

- mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.

"Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk" - fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása.

Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei.

"Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait" - mondta.

Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.

Teljes gyártási folyamat az ipari parkban

A szegedi önkormányzat közleményében azt írta, a dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki. A több ezer új munkahelyet létrehozó BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja meg.

A világ vezető elektromos és plug-in hibrid autó gyártója, a kínai BYD Szegedet a nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, kiváló infrastruktúrája, kedvező elhelyezkedése, zöld szemlélete miatt választotta európai gyártóközpontjának - áll az önkormányzati közleményben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!