2p

Megtartotta első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. Hiába a politikai változás, a jegybank nem módosított, és 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot.

A jegybank Monetáris Tanácsa április 28-i kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően nem módosított a 6,25 százalékon álló irányadó rátán. A kamatfolyosó két széle is változatlan szinten maradt: az egynapos jegybanki betét kamata továbbra is 5,25 százalékon, míg az egynapos fedezett hitel kamata 7,25 százalékon áll.

A Magyar Nemzeti Bank két hónappal ezelőtt, februárban csaknem másfél év után 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, ezt követőn viszont az iráni háború nyomán megugró energiaárak és inflációs kockázatok óvatosságra intették a testületet. Varga Mihály jegybankelnök a március 24-i ülésen az Mfor esetleges kamatemeléssel kapcsolatos kérdésére azt mondta, hogy „minden opció az asztalon van.” Az MNB emellett jelentősen csökkentette GDP-előrejelzését és emelte inflációs prognózisát. Erről ebben a cikkben olvashatnak:

A kamatdöntés hátteréről Varga Mihály jegybankelnök 15 órától sajtótájékoztatón számol be, amiről tudósítunk majd. A monetáris politika irányvonalai mellett arra is érdemes lesz odafigyelni, hogyan reagál az MNB a hamarosan kormányra kerülő Tisza Párt euróbevezetéssel kapcsolatos terveire. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG