3p

Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta. Ennél felemásabb eredmények láthatók eddig a piacgazdaság helyreállításában, amiről még nem is biztos, hogy megszületett a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Emellett szó volt az euró bevezetéséről, arról, hogy miért veszélyes, hogyha egyfajta csodavárás indul el az európai uniós forrásokkal kapcsolatban és hogy milyen jövőjük lehet „NER-es” cégeknek.  

Nem az volt a kérdés, hogy az április 12-én leváltott, az Orbán-kormányok alatt működő gazdasági és politikai rezsim megbukik majd, hanem az, hogy ez mikor és hogyan megy végbe – ezzel a gondolattal kezdte a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetését Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa, az MKT alelnöke, amiről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár számolt be.

Balról jobbra Jelasity Radován, Sass Magdolna, Bod Péter Ákos és moderátorként Iván Gábor
Balról jobbra Jelasity Radován, Sass Magdolna, Bod Péter Ákos és moderátorként Iván Gábor
Fotó: Magyar Közgazdasági Társaság

Az Orbán-kormányok idején az állam „irdatlan módon” nyúlt bele a piaci körülményekbe, az árazástól kezdve a kamatokon át az iparági szabályozásokig és a versenyjogig. Bod Péter Ákos szerint a Tisza-kormány alatt fontos kérdés lesz, hogy mennyire köszönnek majd vissza a régi reflexek. Ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökének vegyes érzései vannak.

Egyelőre Magyarország és az Európai Unió viszonyában láthatunk egyértelmű pozitív változást, egy cezúrát. Remélhetőleg ez a fordulat nemcsak érdekalapon (tehát a korábban zárolás alatt lévő európai uniós források hazahozatala céljából), hanem értékalapon is megtörténik majd.

„Ami a piaci versenyt illeti, ott még nem hiszem, hogy megszületett volna a döntés, vannak személyesen sürgető és biztató javaslataim a kormány felé. Ha ebben is tisztábban látunk majd, arra könnyebb lesz ráépíteni egy költségvetési és egy monetáris politikát”

– mondta Bod Péter Ákos.

Erre a gondolatra csatlakozott rá Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója is, akit július elején újabb 3 évre választottak a Magyar Bankszövetség elnökévé. Az eseményen Kármán András pénzügyminiszter és Varga Mihály, az MNB elnöke is részt vett, amiről a jegybank vezetőjét az MNB július 21-i kamatdöntő ülése után kérdeztünk. A válaszát ebben a cikkben olvashatják el:

„Várjuk annak a részleteit, hogy az új kormány alatt milyen mértékben áll vissza a piacgazdaság és milyen mértékben marad meg az állami beavatkozás. Jobban érdekelnének a részletek, mint a nagy bemondások” – fogalmazott Jelasity Radován, aki szerint az elmúlt években eltorzult a piacgazdaságról alkotott képünk.

„Még mindig várja az ember, hogy április 12-én kormányváltás vagy rendszerváltás történt”

– tette hozzá a bankvezér, aki nemrég a Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adásának vendége volt. A műsort itt nézhetik vissza:

A Privátbankár teljes cikkéből kiderül, hogy a közgazdászok mit gondolnak az euró bevezetéséről, milyen időtávon valósulhat meg és milyen intő jelek lehetnek Magyarország előtt. De arról is olvashatnak, hogy milyen jövő várhat a korábban a közbeszerzéseken rendszeresen favorizált, „NER-esnek” titulált cégekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG