2p

Továbbra is fontos, hogy az időseket elkülönítsék a fiataloktól.

Az operatív törzs mai tájékoztatóján lapunk kérdésére is választ adtak a jelenlévők. Arra voltunk kíváncsiak, hogy várható-e a 65 év felettiek váráslási időzónájának megváltoztatása?

Lakatos Tibor (forrás: koronavirus.gov.hu)
Lakatos Tibor (forrás: koronavirus.gov.hu)

Jelenleg ez a korosztály 9 és 12 óra között mehet boltba, ebben az időben fiatalabbak nem tartózkodhatnak ott. Sajtóhírek szerint azonban felmerült az operatív törzsben, hogy a lakosságtól, illetve a boltoktól érkező visszajelzések miatt rövidítenék, két órában határoznák meg a 65 év felettiek rendelkezésére álló idősávot, valamint szombaton egyáltalán nem lenne korlátozás a vásárlásoknál.

A felvetés alapja, hogy a fiatalabb generációk számára a 9 és 12 közötti időszak teljes kiesése a vásárlásból nagyban megnehezíti a mindennapi ügyek kézben tartását. Ráadásul munkatársunk tapasztalatai szerint az idősebbek 12 után is eljárnak vásárolni - ami annyiban érthető, hogy közülük sem mindenkinek alkalmas a jogszabályban megjelölt idősáv.

Kérdésünkre Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője válaszolt. Szavai alapján már többször felvetődött ez a lehetőség, de nem találták indokoltnak a változtatást a szabályozáson. Hozzátette, jövő héten születnek döntések a korlátozásokról, s ezek során a mostani előírások enyhítésére lehet számítani. Ennek tartalmát ugyanakkor nem fedte fel az online tájékoztatón. Azt azonban továbbra is fontosnak tartja az operatív törzs, hogy  megmaradjon az idősek elkülönítése a fiatalabbaktól.

Lakatos Tibor szó szerint az alábbaikat válaszolta kérdésünkre:

Többször szóba került ennek az idősávnak a módosítása. Eddig úgy láttuk, hogy nem indokolt ezen változtatni. A következő hét már arról fog szólni, hogy milyen menetrend alapján tudjuk bevezetni a korlátozó intézkedések enyhítését. Éppen ezért azt gondolom, hogy a május 3-át követő időszakban az előre meghatározott menetrend szerint fogunk majd ezen is módosítani. Azzal együtt továbbra is fontos, hogy ezt a korosztályt elkülönítsük a fiatalabb rétegtől.

Ebből azért annyi kiderül, hogy az operatív törzs javaslata - amely alapján dönt a kormány - a jelenlegi, három órás időtartamú korlátozás megváltoztatásáról szól.

A koronavírusról szóló videósorozatunk legújabb darabját itt tekinthetik meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!