29p

Ebben a cikkünkben a legfontosabb tudnivalókat igyekeztünk összegyűjteni a fertőzés megelőzésről, magáról a betegségről, valamint a veszélyhelyzetből fakadó munkaügyi, oktatási, tömegközlekedési előírásokról, változásokról. Elmondjuk, mi a helyes eljárás a karanténban, milyen rendkívüli szabályokat kell betartani. Innen megtudhatja, mikor milyen ellátásokra jogosult a rendkívüli helyzetben. Az MTA június 2-án új ajánlásokat tett közzé, amelyekkel frissítettük közérdekű cikkünket.

Az összefoglaló írásunkat folyamatosan frissítjük.

Mit kell tudni a koronavírusról? 

Eddig a vírust alapvetően állatokban mutatták ki, többféle törzset azonosítottak már, közülük nem ez az első, ami hasonló járványt okozott az emberek körében. 2002-ben szintén Kínából indult a SARS-vírus, a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó fertőzés a denevérekről a cibetmacska közvetítésével terjedt át az emberre. 2012-ben az Arab-félszigetről indult el a MERS, vagyis a Közel-keleti légúti koronavírus. Ennek eredeti gazdája a teve volt. 

Az MTA a koronavírussal kapcsolatban friss tudnivalókat tett közzé:

Korábban nem ismert, jelentős különbségeket fedeztek fel az influenza és a Covid-19 megbetegedés terjedése között. Az új koronavírus-fertőzés lappangási ideje hosszabb, mint az influenzáé, a fertőzött egyén pedig mindenfajta tünet nélkül vagy a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal is továbbadhatja a fertőzést. A terjedési láncban vannak nehezen felismerhető közvetítők is. Ez jelentős különbség az influenzához képest, és nagyban megnehezíti mind az egyéni, mind a szervezett járványügyi védekezést.

A betegség észlelésekor már a tünetek megjelenése előtti 2-3 nap kontaktusait is vizsgálni kell, és azonnali cselekvésre lenne szükség, mert már 1-2 napos késlekedés is a fertőzési lánc terjedését okozhatja. Ez az új ismeret lehet az egyik magyarázata annak, hogy ez a járvány észrevétlenül is terjed. Sokkal több embert kell megvizsgálni, köztük tünetmenteseket is, ha célzott intézkedésekkel akarjuk a fertőzési láncot megszakítani.

Mik a koronavírus tipikus tünetei?

A leggyakoribb tünetek az influenzához hasonlóak: láz, száraz köhögés és fáradtság. Jelentkezhet ezen kívül orrfolyás, orrdugulás és izomfájdalom is egyes esetekben. Ha elkapta a vírust, a tüneteket fokozatosan tapasztalhatja magán, ez azonban nem garancia. A tapasztalatok alapján vannak, akik szinte tünetmentesen, lényegében lábon kihordják a koronavírust. 

Hogy kaphatja el és mit tegyen, ha fertőzöttnek érzi magát?

A koronavírus cseppfertőzéssel terjed, ha pedig tünetek jelentek meg Önnél, a legfontosabb, hogy további intézkedésig vonuljon önkéntes karanténba, lehetőleg még a családtagjaival szemben is próbáljon távolságot tartani. Hívja fel a háziorvosát telefonon, aki miután megerősítette a gyanúját, kihívja Önhöz a mentőket és kórházba szállítják. Itt fogják elvégezni a szükséges teszteket és laborvizsgálatokat, melyek eldöntik a továbbiakat.  Előfordulhat, hogy az első tesztje negatív lesz, ha viszont Ön már kapcsolatba került a korábbiak során fertőzött személlyel, netán az elmúlt hetekben járt fertőzött külföldi területeken, elképzelhető, hogy megfigyelés alatt tartják és újabb teszteket fognak végezni. 

Az aeroszolok szerepe a fertőzés terjesztésében:

A légúti betegségek esetében már korábban is jól ismert volt a köhögéskor, tüsszentéskor keletkező, majd a tárgyakon leülepedő kis cseppek közvetítő szerepe a fertőzés terjedésében, de nem tudtuk, van-e szerepe a nagyon kicsi, öt mikronnál kisebb átmérőjű, a levegőben hosszan lebegő, aeroszolt képző folyadékrészecskéknek. Az utóbbi hónapok kutatásai sok új részletet tártak fel az aeroszolokról. Ezek a részecskék köhögés nélkül, akár kilégzés, beszéd, éneklés során is keletkeznek, és sok méterrel messzebbre jutnak el, mint a nagyobb cseppecskék. Az április óta szaporodó tudományos eredmények szerint a levegőben aeroszollal történő terjedéssel komolyan kell számolni, mivel ezekben az 5 mikronnál kisebb átmérőjű részecskékben a vírusok még órákig fertőzőek maradhatnak. Hogy könnyebb legyen elképzelni a jelenséget, elég a dohányzás során kifújt füstre gondolnunk, amely távolodva ugyan ritkul, de a szagát a nem dohányosok még sok méter távolságban is megérzik.

Maszkviselés

Az újabb kutatások kimutatták: a maszkok mind a viselőjüknek, mind a többi embernek védelmet nyújtanak, és megfelelő használat mellett anyaguktól függően változó, de jelentős mértékben akadályozzák a vírus átjutását. Csökkentik a nagyobb cseppecskék és az aeroszol terjedését is. Ezért fontos maszkot viselni minden olyan helyen, ahol többen vannak jelen. Az eredményes védekezés valószínűségét jelentősen növeli, ha mindenki visel maszkot, az is, aki nem tud a fertőzőképességéről, és az is, aki a levegővel terjedő vírus ellen védekezik. Elég arra gondolnunk, hogy számítások szerint már egypercnyi beszéd során ezernél is több vírusrészecskét tartalmazó aeroszol keletkezhet.

Az MTA tanácsai a maszkviselés hasznosságát illetően (Forrás: MTA)
Az MTA tanácsai a maszkviselés hasznosságát illetően (Forrás: MTA)

A fertőzés terjedésének valószínűsége zárt térben

Az aeroszollal való terjedésnek több fontos következménye is van a védekezésre. A fizikai távolságtartás másfél-két méteres mértékét a nagyobb cseppecskék ülepedési távolsága alapján állapították meg, az aeroszollal való terjedés megakadályozására azonban ez a távolság kevés. Az aeroszol több méter távolságra is eljut, és zárt térben nagyon lassan tűnik el, a lebegő, láthatatlan részecskék órákon át jelen lehetnek. Ha több ember zárt térben tartózkodik, akkor idővel az általuk létrehozott aeroszol összeadódik, és felhalmozódik a légtérben. Az aeroszolban lévő vírus a belélegzés során olyan mélyre is bejuthat a tüdőbe, ahová a nagyobb cseppecskék nem. Egy japán kutatás szerint zárt térben a fertőzés átvitelének esélye 18,7-szer nagyobb, mint nyílt térben. Ha a zárt térben légáramlással járó légtechnika (ventilátor, légkondicionáló, légszűrő) is működik, akkor fokozottan kell ügyelni arra, hogy a technikai berendezések eltávolítsák, ne pedig szétterítsék a potenciálisan vírust is tartalmazó aeroszolt. A jelenség jobb megértésében segít, ha elképzeljük, mi történik zárt térben, ha minden ott tartózkodó dohányzik.

Mennyire lesz súlyos beteg az, aki elkapta a fertőzést?

Az esetek mintegy 80 százalékában enyhe lefolyású betegségről van szó. Komolyabb problémákat az idős embereknél és krónikus betegeknél okoz a koronavírus - gyakorlatilag pont ugyanúgy, mint a hagyományos influenza. Súlyos tünetek azoknál jelentkezhetnek, akiknek meglévő egészségügyi problémái vannak: magas vérnyomás, kardiológiai problémák, cukorbetegség. 

Ön teszteltetheti magát?

A kórházakban gyanú esetén, illetve fennálló tüdőgyulladás esetén is elvégzik már a koronavírustesztet, de erre magánúton is lehetőség van, igaz nem olcsó eljárás.  Bővebb információt EBBEN a cikkünkben talál. 

Hogyan erősítheti az immunrendszerét?

Az immunerősítés mindig fontos, ilyen esetben pedig nem árt nagyobb hangsúlyt fektetni erre. A személyes kapcsolatok csökkentése, a tömegek kerülése és a személyes higiénia mellett a szervezetének védekezéképességét is erősítheti. A Nemzeti Népegészségügyi Központ javaslata szerint fontos

  • a rendszeres testmozgás, a WHO ajánlása szerint a javasolt napi 30 perc fizikai aktivitás végzése, 
  • szabad levegőn tartózkodás és rendszeres szellőztetés, 
  • kiegyensúlyozott táplálkozás, napi legalább 400 mg zöldség vagy gyümölcs fogyasztása, 
  • vitaminok külön pótlása, főként C- és D-vitamin szedése, 
  • alkoholfogyasztás és dohányzás mértékének csökkentése. 

ELÉRHETŐSÉGEK

Hol kaphat bővebb információt?

A Nemzeti Népegészségügyi Központ ingyenesen hívható zöld számokat hozott létre a lakosság koronavírussal kapcsolatos megkereséseinek megválaszolása érdekében. Ezek a vonalak könnyen leterheltekké válhatnak, ennek elkerülése érdekében a központ munkatársai is azt kérik, előbb a létrehozott információs oldalakat nézzék át. Itt a a fontos általános tudnivalók mellett a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is meg lehet találni a választ.

Az ingyenes zöld számok:

06-80-277-455
06-80-277-456

E-mail:

[email protected]

A koronavírusról folyamatosan frissülő információkat hiteles, megbízható forrásból szerezzen:

koronavirus.gov.hu
nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus

egeszseg.hu/koronavirus-tajekoztatok

KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁSOK

Március 28-tól a magyar kormány kijárási korlátozásokat vezetett be

  • a 65 évnél idősebbek csak reggel 9 és 12 óra között intézhetik el az ügyeiket. 
  • a lakóhelyet csak alapos indokkal lehet elhagyni, mint például munkavégzés, bevásárlás, kutyasétáltatás, de ebben a cikkben részletesen felsoroljuk, mit nevez a rendelet alapos indoknak. 
  • köztereken csoportosulni nem lehet, sétálni is csak egyedül ajánlatos, vagy azokkal, akikkel közös háztartásban élünk. 
  • köztereken, üzletekben legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani. 
  • a drogériák, élelmiszerüzletek, patikák és az alapvető cikkeket árusító üzleteken kívül mindennek be kell zárnia 15 óra után. 
  • Vendéglátóhelyek csak házhoz szállításra és elvitelre készíthetnek ételt. A helyiségekben csak a dolgozók tartózkodhatnak. 

A rendelet hatályát a kormány április 9-én határozatlan időre meghosszabbította.

Május 4-től Budapest és Pest megye kivételével az egész országban megszűnt a kijárási korlátozás

Ennek értelmében vidéken azóta minden üzlet korlátozás nélkül nyitva tarthat, de az élelmiszerüzleteket, drogériákat, gyógyszertárakat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzleteket 9 és 12 óra között továbbra is csak a 65 év felettiek látogathatják.

Kinyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők, a szabadtéri múzeumok és állatkertek, látogathatók lesznek a közterületek és a parkok, a vendéglátóhelyek kerthelyiségükben, teraszukon fogadhatnak vendégeket. Tartható vallási szertartás, polgári házasságkötés és temetés, továbbá zárt kapus, nézők nélküli sportrendezvények is szervezhetők, illetve megengedett a részvétel az edzéseken is.

A felsőoktatási intézmények hallgatóinak látogatásáról a rektorok dönthetnek, de a kollégiumok látogatása tilos marad.

Mindenki köteles azonban az üzletben, tömegközlekedési eszközön szájat és orrot eltakaró sálat, kendőt vagy orvosi maszkot viselni.

Május 18-án Budapesten és Pest megyében is megszűnt a kijárási korlátozás

A lazítások megyegyeznek a fent soroltakkal, melyek vidéken már korábban életbe léptek. Budapesten és Pest megyén kívül viszont ezzel együtt további lazításokat vezettek be, május 18-tól fogva vidéken már a vendéglátóhelyek belső tereit is megnyithatják a szolgáltatók, ott az alkalmazottaknak kötelező maszkot viselniük, és erre kérik a vendégeket is. A vidéki szálláshelyek - szállodák és panziók - is fogadhatnak vendégeket.

Arról is döntés született, hogy június 1-től vidéken, június 15-től pedig a fővárosban is lehet legfeljebb kétszáz ember részvételével házasságkötést vagy temetést követő családi rendezvényeket szervezni.

Mivel járna, ha Magyarországon is elrendelnék a kijárási tilalmat?

Bár egyelőre még csak kijárási korlátozásokat vezettek be, ahogy a hatósági házi karantén megszegése, úgy egy elrendelt kijárási tilalom is súlyos szankciókat von maga után. Ebben cikkben leírtuk, mit jelentene mindez a gyakorlatban.

Kijárási korlátozások a környező országokban

Ausztriában március 16-tól lépett életbe. Mindenkit felszólítottak, hogy vonuljon házi karanténba, tilos az 5 embernél népesebb összejövetelek. Március 17-től az éttermek is zárva tartottak.

Azóta kedvezőbbre fordult a helyzet, Ausztria jelenleg egy ellenőrzött, biztosított, szakaszonkénti újranyitás fázisában van. A kereskedelmi és szolgáltatóegységek április közepétől kezdtek kinyitni, a vendéglátás május 15-től, a szálláshelyek pedig május 29-től nyithatnak ki újra.

Ukrajnában március 16-tól két hétig nem engedélyezi a beutazást a külföldi állampolgároknak, kivéve azokat, akiknek érvényes állandó vagy ideiglenes tartózkodási engedélyük van az országban. Március 17-től leáll minden légi, valamint vasúti és buszjáratokon zajó személyszállítás a határokon keresztül. Felszólították a lakosokat, hogy országon belül se nagyon utazzanak.

Romániában március 16-ától 30 napra rendkívüli állapotot vezettek be, ami több korlátozással is jár. A korlátozásokat később május 15-ig meghosszabbították, a fokozatos enyhítés csak ezután lehetséges.

Csehországban március 16-24. között országos vesztegzárat vezettek be. Az általános korlátozásokat április közepén kezdték el enyhíteni, április végén pedig arról döntött az ország vezetése, hogy gyorsítanak a szigorító intézkedések feloldásán. Május 11-én újra megnyíltak a bevásárlóközpontok, a vendéglők teraszai, a fodrászatok és más szolgáltatások.

Szerbiában március 15-én este azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek, melynek értelmében az országot lezárták, csak a külföldről hazatérő szerbiai állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek léphetnek be a határon. A korlátozásokat április folyamán kezdték el enyhíteni.

Szlovákiában március 17-től van szükségállapot, emellett a szlovák kormány csaknem az összes üzlet bezárását is elrendelte. Április közepétől fogva már kéthetetne enyhítenek a korlátozásokon.

Szlovéniában március 20-tól van kijárási tilalom.  A május 11-i héttől fogva szigorú óvintézkedések mellett már újranyithatnak a kisebb, legfeljebb 30 fő befogadásra alkalmas szálláshelyek, júniustól pedig a hotelek, wellnessközpontok és más turisztikai létesítmények is.

Az Európai Unió március 17-én rendelt el 30 napos beutazási tilalmat, miszerint csak EU-s állampolgárok utazhatnak be az EU területére a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.

GAZDASÁGVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK

  • Év végéig felfüggesztik a magánszemélyek és a vállalkozások március 18-ig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét. 
  • Törlesztési moratóriumot hirdettek a diákhitelekre.
  • A leginkább érintett ágazatokban a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket június 30-ig nem lehet felmondással megszüntetni. 
  • A intézkedési körbe bevont ágazatokban a munkavállalóknak június 30-ig nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, az egészségügyi járulék mértéke pedig legfeljebb 7710 forint lehet. 
  • A munkaadók mentesülnek a járulékfizetés alól június 30-ig. 
  • Június 30-ig több KATA-s vállalkozó kap mentességet: például a taxisok, turizmus, vendéglátás területén dolgozók. 
  • A lejáró GYES, GYED jogosultságát a veszélyhelyzet végéig meghosszabbítják. 
  • Nem kell június 30-ig turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni. 
  • Az KATÁ-s adótartozásokat június 30-ig felfüggesztik. 
  • A munkáltatónak nem kell a munkaidő kezdete előtt 96 órával korábban közölnie a munkavállalóval a munkaidő-beosztás módosítását.
  • A munkáltató egyoldalúan elrendelheti az otthoni munkavégzést és a távmunkavégzést.
  • A munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzése érdekében a szükséges és indokolt intézkedéseket megteheti.

KARANTÉN

Mikor kerülhetek karantén alá?

Abban az esetben, ha a mentők viszik be koronavírus gyanújával, nagy esély van arra, hogy egy ideig kórházi megfigyelés alá kerül. Ha fertőzött területről érkezik haza, akkor 14 napos házi karanténba kell vonulnia, ezt a lakása ajtajára kifüggesztett cetlivel is a szomszédok tudtára fogják hozni. Ilyen fertőzött területnek számít:

  • Kína,
  • Dél-Korea,
  • Olaszország,
  • Izrael
  • Irán

Házi karanténba kerülhet akkor is, ha enyhe gyanús tüneteket mutat, illetve lehetőség van arra is természetesen, hogy ha Ön úgy ítéli meg az enyhén gyanús tünetei alapján, akkor önkéntesen házi karanténba vonuljon. 

A 14 napos házi karanténba kerülők ajtajára ezt az értesítést ragasztják fel (Forrás: koronavirus.gov.hu)
A 14 napos házi karanténba kerülők ajtajára ezt az értesítést ragasztják fel (Forrás: koronavirus.gov.hu)

Mi történik, ha valaki megszegi a karantént?

A hatósági karantén megsértéséről a Büntető Törvénykönyv 361-es paragrafusa rendelkezik, eszerint „aki a járvány idején az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályait megszegi, vétség miatt elzárással büntetendő.”

Lapunk megkeresésére küldött válaszában a Vikádovics & Partners iroda ügyvédje, dr. Bereczki Zsigmond arról írt, hogy a karanténelőírások be nem tartásával megvalósul a járványügyi szabályszegés vétsége. Ez elzárással büntetendő, amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani és amelynek maximális időtartama 90 nap.

MUNKAÜGY

Mikor jár táppénz?

Alapvető szabály, hogy akit közegészségügyi okból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, vagy akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, továbbá aki járványügyi, zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható, az keresőképtelennek minősül, és a keresőképtelenség első napjától kezdve táppénzre jogosult.

Ha a munkavállaló csak járványügyi megfigyelés alatt áll (fertőző beteggel érintkezett, és feltehetőleg a betegség lappangási szakaszában van), ám a munkavégzéstől nem tiltották el, nem számít keresőképtelennek, így neki táppénz sem jár. 

A mostani szabályok szerint nem számít keresőképtelennek az a szülő, akinek gyermeke olyan óvodába, iskolába jár, amelyet érint a járványügyi intézkedés, illetve ahol az adott intézmény csak javasolja a szülőknek, hogy gyermekeiket ne vigyék az adott közösségbe. További részletek >>>>

Ki veheti állományba és mekkora táppénz jár, ha valaki keresőképtelen lesz a vírus miatt?

Aki a vírussal kapcsolatban vagy otthonában, vagy egészségügyi intézményben járványügyi megfigyelés alá kerül, keresőképtelen állományba vehető. A vírussal összefüggésben keresőképtelen állományba vételre ugyanazon orvos jogosult, mint bármilyen más okból. A táppénz mértéke az általános szabályok szerint alakul a karantén esetén is. További részletek >>>>

Mikor kérhet a szülő távollétet?

A munkavállaló akkor kérheti munkáltatóját arra, hogy biztosítson neki lehetőséget gyermeke felügyeletére, ha gyermeküket az intézményi bezárás érinti, továbbá a saját háztartásukban nevelt gyermek 18 éven aluli, és a kérelmező munkavállalón kívül a saját háztartásban nincsen olyan más cselekvőképes személy, aki a gyermek felügyeletét ellátja. A munkajogi szabályok több lehetőségeket is adnak a távollétre. További részletek >>>>

KÖZLEKEDÉS

Miként érinti a tömegközlekedést a koronavírus?

MÁV: A járványügyi helyzet miatt átszervezték és korlátozták a személyes ügyfélszolgálatai működését. Az egészségügyi dolgozók ingyen utazhatnak, március 30-tól pedig iskolaszüneti menetrend lépett érvénybe. A lezárt határok miatt külföldre már nem közlekedő nemzetközi vonatok többségét a magyarországi szakaszokon is törölte a menetrendből a vasúttársaság.

BKK: június 15-től visszaáll a régi rend, újra nyitják az első ajtót a fővárosi buszok és trolik. A döntés értelmében újra csak az első ajtón lehet felszállni arra a mintegy 220 nappali és éjszakai autóbuszra, trolibuszra, amelyek korábban is az első ajtós felszállási rend szerint üzemeltek. A maszkviselés kötelező marad a járatokon, jegyet továbbra sem lehet venni a járművezetőnél. 

Március 19-től a nyári menetrend szerint ritkábban jártak a BKK járatai. Hogy miként használjuk a közösségi közlekedést járvány idején, arról itt ír a BKK.

A BKK az érettségi miatt május elején visszasűrítette a járatait, hogy a diákok gond nélkül eljuthassanak a vizsgák helyszínére. A vállalat végül úgy döntött, hogy a fővárosi tömegközlekedést a nyári menetrend mellőzésével az érettségik lezárulta után is a normál járatsűrűséggel működteti, hogy ezzel elősegítse a társadalmi távolságtartás megtartását Budapest újraindulását követően is, hiszen az újranyitást követően ismét több ember közlekedik a városban, akik egy szűkített járatszámmal nem tudnák a távolságtartást megtartani.

Április 27-től kötelező a maszkviselés a budapesti tömegközlekedési eszközökön. Ha nincs maszk, akkor kendővel, sállal is el lehet takarni az arcot.

Vidéken május 11-től kötelező a szájmaszk viselése a Volánbusz járművein, és az első ajtón kell felszállni azokra a járatokra, amelyek nem érintik Pest megyét és Budapestet.

A távolsági buszok közlekedésének változásairól itt ad információkat a Volánbusz, a Flixbus pedig itt.

A kormány által bejelentett teljes határzár a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is érinti. Külföldi állampolgárok március 17-től nem léphetnek be Magyarországra a ferihegyi reptérről sem. Okmányellenőrzés után Magyarországra csak a magyar állampolgárok léphetnek be. Bővebben >>>>

A Budapest Airport tájékoztatói a koronavírusról innen érhetők el.

Hol van határellenőrzés?

A korábban csak öt országot érintő beutazási tilalmat március 17. éjféjtől kiterjesztették, így minden külföldi személyforgalommal szemben lezárta Magyarország a határait, a hazatérő magyar állampolgároknak pedig kötelezővé válik a 14 napos hatósági házi karantén.

Az elrendelt határellenőrzésekkel, határátkelő lezárásokkal kapcsolatos legfrissebb információk a rendőrség hivatalos oldalán található.

schengeni határok lezárásával próbálják megfékezni a koronavírus-járvány terjedését Európában. Az övezethez 22 uniós ország tartozik, valamint Izland, Norvégia, Svájc és Lichtenstein. Elképzelhető, hogy az EU öt olyan országát (Írország, Ciprus, Horvátország, Románia és Bulgária) is meghívják, amelyek nem tagjai Schengennek.

Május végétől fogva enyhül a helyzet a határokon is

Május 21-én újra megnyitották az összes magyar-román határátkelőt. A személyautókkal, autóbuszokkal és a kisbuszokkal szállított azon román állampolgárok, akik Budapestről repülővel utaznak tovább, vagy Magyarországra érkezik a repülőgépük, és hazautazási céllal közlekednek, a beutazás során mentesülnek a hatósági házi karantén elrendelése alól. Utazásuk során, Magyarország területén csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt üzemanyagtöltő állomáson és pihenőhelyen állhatnak meg.

Május 22-én enyhítettek a magyar-osztrák határon való belépésen is. Azok a magyar és osztrák állampolgárok (vagy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező EGT-állampolgárok), akik négy napnál nem régebbi, az egészségügyi szabályoknak megfelelő, angol vagy magyar nyelvű, negatív koronavírus teszttel rendelkeznek a határátlépéskor nem kötelesek karanténba vonulni. Ha ezen személyek a belépést követő két héten belül észlelik magukon a koronavírus tüneteit, akkor tartózkodási helyüket nem hagyhatják el, és kötelesek értesíteni a magyar járványügyi hatóságot.

Május 28: korlátozások nélkül megnyílik a magyar-szlovén határ. Az országok közti átlépéskor nem kell negatív koronavírus-tesztet bemutatni, és nem kell 14 napos, elővigyázatossági karanténba sem vonulni.

Június 5: teljes mértékben megnyílik az osztrák, a cseh és a szlovák határ is a magyar állampolgároknak, vagyis határátlépéskor nem kell bemutatni negatív koronavírus-tesztet, és karanténba sem kell menni. Korábban egy rövid, átmeneti időszak erejéig 48 órában korlátozták a környező országokban való tartózkodás lehetséges időtartamát, de ezt a korlátot is eltörölték.

Június 12: megnyílik a magyar-horvát határ, mindkét országban eltörlik a karantén-kötelezettséget a beutazóknak.

Egyes üzletemberek már bejöhetnek az országba

Április 30-án megjelent rendeletében a kormány lazított az ország határainál, azóta újra korlátozás nélkül beléphetnek külföldi állampolgárok Magyarország területére, de csak ha

  • cseh,
  • lengyel,
  • német,
  • osztrák,
  • szlovák
  • vagy koreai állampolgárok,

és a belépés során valószínűsítenie kell az üzleti célú utazás tényét.

 

A magyar üzletemberek is szabadabban utazhatnak.

A Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában vagy a Koreai Köztársaságban tett üzleti utazás után már korlátozások nélkül beléphetnek Magyarországra a magyar állampolgárok, ha olyan belföldi vagy a felsorolt országokban bejegyzett cégek vezető tisztségviselői vagy munkavállalói, ha a felsorolt államok legalább egyikében bejegyzett más céggel vállalkozási kapcsolatban áll.

Ez a lista május 14-én Japánnal bővült, tehát a fenti engedmények azóta a japán üzletemberekre is vonatkoznak.

EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

A koronavírusos betegek fő ellátási centruma: a Délpesti Centrumkórház Szent László Kórház tagintézménye. 

Március 13-án megnyílt a Kútvölgyi Klinikai Tömb karanténkórháza, ahol fertőzésgyanús embereket különítenek el.

A járvány terjedése miatt Kásler Miklós, az EMMI minisztere egészségügyi rendeletmódosításokat tett, célja, hogy a fertőzésveszélyes ellátások száma csökkenjen, a fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható (a Budapesten és Pest megyében működő sürgősségi fogászatokról itt találhatók információk), a veszélyhelyzet végéig az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket a sürgőssé váló műtétek kivételével, s felfüggeszti a népegészségügyi szűréseket is.

Március 17-től a kórházak, szakrendelők csak a sürgős eseteket fogadhatják.

Látogatási tilalom van valamennyi szociális intézményben, a gyermekvédelmi szakellátásban, a javítóintézetekben, a családok és gyermekek átmeneti otthonaiban, valamint kijárási tilalom és felvételi zárlat a bentlakásos intézmények lakói esetében.

Telefonos előjegyzéssel újraindult az egészségügyi ellátás

Május negyedikén, a kijárási korlátozás vidéki lazításával együtt egészségügyi fordulat is következett, Kásler miniszter bejelentette, hogy telefonos előjegyzés útján újraindulhatnak a háziorvosi és fogászati ellátások, a szakrendelések, a transzplantációs beavatkozások bizonyos formái és az egynapos sebészet ellátás.

A főszabály az, hogy a páciensnek telefonon kell időpontot kérnie az adott ellátásra, óránként négy beteg ellátására lesz lehetőség, és minden beteg és vizsgálat után fertőtleníteni kell a helyiséget.

Gyógyszerek kiváltása

Március 13-tól bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit. A patikák a gyógyszer kiadását felírási igazolás és meghatalmazás nélkül is teljesítik azon személy részére, aki közli a beteg TAJ-számát, és saját személyazonosító adatait is hitelt érdemlően igazolja. A gyógyszertárakban csak limitált számú beteg tartózkodhat!

OKTATÁS

Minden oktatási intézményben életbe léptek a kényszerszünetet elrendelő utasítások. Az egyetemek már a héten bezártak, de a közoktatási intézmények bezárását csak március 13-án este jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-on. Az EMMI honlapján megjelent az új munkarend a köznevelési és szakképzési intézményekben. A kormány módszertani ajánlását az oktatás megszervezésére a tantermen kívüli, digitális munkarendre ide kattintva találják.

MTV M5: oktatási tartalmakat sugároz napközben a köztelevízió M5-ös csatornája www.mediaklikk.hu-n. 

Közel 850 videóval és csaknem 17 000 kérdéssel stabil, megbízható tudásbázist jelentő oldal a www.videotanár.hu portált bárki ingyenesen elérheti. A 10-15 perces videók és tesztek segítségével gyors és hatékony formában lehet átadni a tudást az otthon maradt tanulóknak. A wwww.moderniskola.hu is igen hasznos oktatási portál. 

A suli360.hu is segítséget nyújt az otthoni tanuláshoz. 

A Metropolitan Egyetem március 16-tól a honlapján teszi elérhetővé online oktatási módszertanát és az oktatóknak készített útmutatókat. Ezzel nemcsak a hazai felsőoktatási, hanem az alap- és középfokú oktatási intézmények tanárait is segíteni kívánja.

Vodafone: az országosan elérhető oktatási anyagokat tartalmazó weboldalak, applikációk (például: mozaweb.hu, oktatas.hu, nkp.hu, videotanar.hu, ekreta.hu) használata a tanév végéig nem terheli az adatkeretet a lakossági ügyfelek számára, ezzel a tanárok és diákok otthoni környezetben végzett munkáját szeretné támogatni a szolgáltató. A fentieken túl szintén adatkeret használata nélkül lesz elérhető a Vodafone Magyarország Alapítvány Vodafone Apptár androidos applikációja, ahol több száz ingyenesen letölthető, tanulást segítő program található. A támogatása érdekében március 17. keddtől a szolgáltató +15GB adatkeretet biztosít minden lakossági és kisvállalati ügyfelének a következő három hónapra 5GB-os ciklusokban.

Szintén március 16-án lép életbe a Karácsony Gergely főpolgármester által meghozott döntés értelmében, hogy a bölcsődék és óvódák is kényszerszünetet rendelhetnek el. A helyi önkormányzatok saját hatáskörben rendelkezhetnek ezen intézmények bezárásról, illetve az ügyeleti rend kialakításáról.

Budapesten lezártak minden játszóteret.

Május 20-án bejelentették, hogy június 2-tól újra kinyitnak az iskolák

Valamint azt is, hogy az óvodák és a bölcsődék a megyékben május 25-től, a fővárosban június 2-től visszatérnek a normális működési rendhez. Nem hosszabbítják meg a tanévet, de a digitális oktatás, mivel jól működik, a tanév végéig, június 15-ig marad.

Június 2-től engedélyezik továbbá az iskolákban a pedagógusok és a tanulók oktatási célú találkozását, kiscsoportos konzultációk, illetve egyéni felkészítés tartását, amennyiben annak célja az elmúlt hónapokban tanultak rendszerezése, megerősítése, az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása.

A gyermekfelügyelet rendje is megváltozik június másodikán: már nemcsak az egyes kijelölt intézményekben, de az összes iskolában meg kell azt szervezni, a gyerekeket pedig igazolás nélkül kell fogadni. Az iskoláknak június 26-ig kell fenntartaniuk a gyermekfelügyeletet, júni 15-ig felzárkóztatási foglalkozásokkal, 15-26-ig pedig a következő tanévre való felkészítő foglalkozásokkal. Június 26-ig jár az iskolai étkezés is a felügyelt diákoknak.

Egy május 21-i kormányrendelet azt is meghatározta, hogy az óvodák és a bölcsődék 2020. augusztus 31-éig legfeljebb két hétre zárhatnak be.

2020. június 16. napjától a rendelet értelmében a gyermek- és ifjúsági táborok – napközi és ottalvós szervezésben egyaránt – megtarthatóak.

Csak egészséges gyerekek és felnőttek vehetnek részt a táborokban, amit nyilatkozattal is igazolni kell; 300 résztvevő fölött pedig orvosnak kell a helyszínen tartózkodnia. Ha valaki táborozás közben megbetegszik, azt el kell különíteni, és védőfelszerelésben kell rá vigyázni.

KÖZÉRDEKŰ KÉNYSZERSZÜNETEK

Bankfiókok: folyamatosan frissülő cikkünkben itt olvashatnak információkat

Bíróságok: a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a Legfőbb Ügyész javaslatára a Kormány 45/2020. (III. 14.) Korm. rendelete értelmében rendkívüli ítélkezési szünet kerül elrendelésre., mely március 15-én lép hatályba.

Karácsony Gergely főpolgármester március 14-i tájékoztatójában elrendelte a városi fürdők azonnali bezárásá, mely a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. t. összes intézményére vonatkozik.

Bezárták a Fővárosi Állat- és Növénykertet március 15-től. A vidéki állatkertek egyelőre fogadnak látogatókat.

Március 17-től lépett életbe a boltzár, vagyis 15:00 és 06:00 között nem lehet nyitva csak olyan üzlet, mely:

  • élelmiszert, 
  • illatszert, 
  • drogériai terméket, 
  • háztartási tisztítószert,
  • vegyi árut, 
  • higiéniai papírterméket árusít, 
  • gyógyszertár, 
  • gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzlet, 
  • benzinkút, 
  • és dohánybolt. 

Egyéb üzletek és vendéglátóhelyiségek területén csak az ottdolgozók tartózkodhatnak ezen időszak alatt, vendéglátóhelyiség esetén elviteles kiszolgálásra lesz lehetőség.

Bezártak a színházak, mozik, rendezvényhelyszínek, múzeumok, közösségi terek.

Hogyan lehet most hivatali ügyeket intézni?

Kormányablakok, okmányirodák: március 18-tól csak előzetes időpontfoglalással érkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák, és minden egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálat, valamint a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok ügyfélfogadása határozatlan ideig szünetel. Az elkészült okmányokat postai úton kézbesítik.  További részletek >>>>

Fővárosi Vízművek: március 17-től a központi ügyfélszolgálat kivételével minden személyes ügyfélszolgálati iroda zárva. Online ügyintézés javasolt. Felfüggesztették a lakásokban található vízmérők leolvasását is. Bővebben>>>

ELMŰ-ÉMÁSZ: valamennyi ügyfélszolgálati irodában ideiglenesen felfüggesztették a személyes ügyintézést, a halasztható, a folyamatos szolgáltatáshoz nem alapvető tevékenységeit ideiglenesen leállították. Továbbra is elvégzik az áram mérőórák cseréjét, valamint az időszakos áram mérőóra leolvasásokat. Bővebben>>>>

E.ON: Ideiglenesen leállítják az áram- és gázfogyasztásmérők leolvasását. Az ügyfeleket arra kérik, hogy elektronikus úton adják meg a mérők állását. Bővebben itt >>>>

Magyar Posta: a posták 15 óra után is nyitva vannak. Részletek>>>>

VIDEÓINK

Ha vége a rendeleti kormányzásnak, vége a járványnak is? Kiteljesedett az orbáni diktatúra, vagy az ellenzékiek rémeket látnak?

A koronavírus-járvány veszélyesebb, vagy az, ahogy a világ reagált rá? Túltolta-e a média a témát? Ezeket a kérdéseket járja körbe kollégánk az alábbi videóban:

Ebben a videóban az elmúlt hetek tapasztalatairól, a korlátozások társadalmi, személyes hatásairól beszéltünk:

Arról, hogy meddig lehet a jelenlegi válságkezelési módszereket tartani, ebben a videóban beszélt kollégánk:

A járvány társadalmi, politikai vetületeit ebben a videónkban elemeztük:

A koronavírus gazdasági, pénzügyi hatásairól ebben a videónkban értekezett szakírónk:

A járványügy egészségügyi kulcskérdéseiről ebben a videónkban esett szó:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!