2p

A Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul az államosított budapesti közterek miatt.

Ez Karácsony Gergely főpolgármester kedd délutáni Facebook-posztjából derült ki. A főpolgármester szerint az „önkormányzati autonómia semmibevétele”, amit a kormány csinál. A fővárosi önkormányzat a bíróságon pert indít „a tulajdonelvonásért az Alaptörvény szerint járó kártalanítás érdekében”.

„Miközben a kormány Brüsszelben éppen Magyarország jogállami működését bizonygatja, itthon pont az ellenkezőjét teszi. A kormánytöbbség ma pofátlanul, kártalanítás nélkül einstandolt négy fővárosi tulajdonú közterületet, köztük a Vörösmarty és a Széchenyi István teret, majd azon nyomban át is adta azokat a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak” – írta.

Mint Karácsony írta, a döntéssel szemben előzetesen mind a Pénzügyminisztérium, mind az Igazságügyi Minisztérium, mind a Belügyminisztérium masszív alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg, eredménytelenül. „Csak találgatni tudunk, hogy miért volt ez ilyen fontos a kormányzatnak: a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt akarják-e NER-esíteni, megkárosítva ezzel számos, nyílt pályázaton kiválasztott családi vállalkozást, vagy esetleg Tiborcz István Széchenyi téri szállodaprojektjét akarják egyengetni. Az biztos: sikerült kecskére bízni a káposztát azzal, hogy a közvagyon feléléséről messze földön híres kerületnek adta hűbérbe a budapestiek vagyonát.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!