3p

Öt feltételt szabott az atlétikai világbajnokságra épülő csepeli csarnok támogatásához Karácsony Gergely főpolgármester. Egyik sem tűnik teljesíthetetlennek.

Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányának egyik fontos ígérete volt a stadionstop. De kiemelt témája volt annak a november eleji kormányülésnek is, amelyre Budapest új vezetőjét szinte rögtön meg is hívták. A városvezető akkor azt ígérte, hogy november végéig választ adnak. Ma rendkívüli sajtótájékoztatón Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármesterrel az oldalán üzente meg a főpolgármester, hogy mit kíván Budapest a beruházás megvalósításáért cserébe.

  1. Az elkövetkező öt évben 50 milliárd forint állami támogatás kér a fővárosi alap- és járóbeteg-ellátás fejlesztésére, mindazon források felett, amit a kormány a fekvőbeteg-ellátás fejlesztésére már előirányzott. A kérés alátámasztásaként közölte, hogy Magyarországon a legnagyobb a rákos megbetegedések száma, miközben a diagnosztizáláshoz szükséges képalkotó berendezésekből nemzetközi összehasonlításban rendkívül kevés áll rendelkezésre.
  2. Csepeli nagyerdő: a zöldfelület növelése az atlétikai stadion eredeti terveiben is szerepel, így ezt könnyű lesz betartani, ezenfelül azonban azt is kérik a kormánytól, hogy az atlétikai centrumon és az evezős létesítményeken túl semmilyen más sportberuházás ne épüljön a területre. (Az Mfor kérdésére válaszolva Karácsony tisztázta, hogy a szintén Csepelre szánt birkózó csarnokot ez a kitétel nem érinti, az felépülhet ettől.)
  3. A kiváló adottságú területen ne csupán atlétikai világversenyek rendezésére alkalmas stadion, hanem tömegsport céljaira és rendezvénytérként is használható létesítmény valósuljon meg.
  4. Minden szerződés legyen nyilvános.
  5. A választás előtt kötött Tarlós-Orbán paktumban szereplő valamennyi  közlekedési fejlesztés valósuljon meg. Ezt a stadionról szóló új megállapodásban erősítsék meg.

Karácsony Gergely még ma telefonon kéri a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkárának türelmét, hiszen a Fővárosi Közgyűlés első érdemi ülésén tárgyalja az ügyet. Ennél gyorsabbak nem lehettek volna. Az előterjesztés szövegét még ma átküldik a kormánynak is, hogy kialakíthassa álláspontját. A főpolgármester reméli, hogy mielőbb összeül a  Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, hogy egyeztethessenek az év végéig megköthetik az új megállapodást a kormánnyal. Karácsony szerint az atlétikai stadion ügye eldöntheti, hogy milyen lesz a viszony a következő években a kormány és a főváros között.

Hamarosan jövünk a részletekkel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!