„A kedvező adatok nem jelentik azt, hogy hátradőlhetünk” – írta Kármán András pénzügyminiszter a költségvetési hiány friss számairól közösségi oldalán.
A magyar költségvetés 524 milliárd forintos többlettel zárta a júliust, a hét hónapos hiány pedig a kormányváltás óta az éves cél 91 százalékáról 68 százalékára mérséklődött. Kármán szerint ez érdemi, közel 1000 milliárd forintos javulás.
Ennek ellenére 2026-ra a GDP 7,5 százaléka fog hiányozni a költségvetésből, a miniszter szerint tehát a munka java pedig még előttük áll.
„Egyetlen hónap egyenlege önmagában sosem ad teljes képet: a havi adatokban jelentős egyszeri és szezonális hatások vannak. Augusztusban például az uniós források hazahozatalához kapcsolódó előfinanszírozási feladatok miatt várhatóan közel 2200 milliárd forintnyi kiadás fogja terhelni az egyenleget – vagyis a következő havi szám óhatatlanul más képet mutat majd. Ez nem rossz hír, egyszerűen a finanszírozás természetes ritmusa” – tette hozzá.
A miniszter elmondta: a júliusi többlet egy részét az okozza, hogy a tervezettnél kevesebb kiadás jelentkezett – köztük olyanok is, amelyek nem eltűnnek, hanem a következő hónapokra tolódnak.

