3p

Fontos adatok érkeznek.

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kedden közli a KSH a fogyasztói árak októberi statisztikáit. Szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése, a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos növekedés után. Egy hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedtek az árak. Az élelmiszerek ára egy év alatt 1,3 százalékkal csökkent (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 4,6 százalékkal), a szolgáltatások viszont 4,9 százalékkal drágultak. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 4,2 százalékkal. A háztartási energiáért 4,0, ezen belül a vezetékes gázért 11,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 1,3 százalékkal többet. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,2 százalékkal emelkedett, a járműüzemanyagok 6,9 százalékkal drágultak.

Pénteken közli a KSH az építőipar és az ipari termelés szeptemberi kibocsátásának részletes adatait. A november 4-én közzétett előzetes adatok szerint az előző év azonos időszakához mérten 8,2, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés szeptemberben. A jelentős növekedési ütem alig kisebb az augusztusi 8,8 százalékos éves és 1,1 százalékos havi mértéknél. A munkanaphatástól megtisztított éves index megegyezik a kiigazítatlannal.

A feldolgozóipari alágak többségében nőtt a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint a villamos berendezés gyártása bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ugyanakkor az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása visszaesett. Az ipari termelés az év első kilenc hónapjában 4,0 százalékkal nagyobb volt, mint 2025 azonos időszakában.

Augusztusban – három hónap visszaesés után – az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene. Az építményfőcsoportok közül az egyéb építmények építése megduplázódott, 102,4 százalékkal nőtt a rendkívül alacsony bázis mellett az út-, vasútépítés 142,0, és a közműépítés 319,9 százalékos megugrásának eredményeként. Ezzel az út-, vasútépítés 82,4, a közműépítés 104,5 százalékponttal járult hozzá a építőipar teljesítményének növekedéshez.

Az épületek építésének termelése 9,6 százalékkal elmaradt a tavaly augusztusitól. Az augusztusban megkötött új szerződések volumene 55,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, magas bázishoz mérten. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 13,8, a mélyépítésre vonatkozóké 66,5 százalékkal esett vissza. Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 11,4 százalékkal kisebb volt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 5,0 százalékkal nőtt, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 16,7 százalékkal csökkent. Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés volumene 0,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG