4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A szokásos reggeli 9 órás rajt helyett inkább délelőtt 11 órára tolták a startot a szervezők a várható viharos szél előrejelzés miatt július 6-án, az idei, 55. Kékszalag vitorlásversenyen. Helyszíni tudósítónk írása.

Ahol mintegy hatszáz hajó nevezését várták, végül 515 hajó regisztrált. És ahol nem volt kérdés, idén valóban vitorlázni kell, méghozzá nem akárhogy, mert igazi, komoly szél fújt a tavon, nem pedig csak úgy ímmel-ámmal, ahogy korábban, az évek során gyakorta előfordult.

Amikor minden kocavitorlás, aki kiváltotta a rajtszámot, és várta a rohanógépek mellett a startpisztoly dördülését, utána kényelmes hajókázásba váltott, ahol a kenesei bójához való indulást finom reggelivel üdvözölték, majd a siófoki kerülő után Tihany magasságában jöhetett a kiadós ebéd, közben kvaterkázás a többi hajóval a környéken, persze versenyzés közben, Szigliget magasságában napnyugtakor a lemenő nap fényében gyönyörködtek, majd jött a jól ismert flaute, amikoris teljesen leállt a szél, és jó, ha éjjel valamikor megkerülték a keszthelyi bóját, és indultak visszafelé.

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye Balatonfüred közelében 2023. július 6-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye Balatonfüred közelében 2023. július 6-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Most azonban más a helyzet: a hajók dőlve hagyják el a startvonalat, a katamaránmezőny már a start után néhány perccel vágtat Alsóörs felé, mindenki reffel, krajcol, vásznakat behúz, aztán kienged, van bőven, aki nagy szélben kisebbre cserél.

Szóval ez most vitorlázás a javából, igazi széllel – igazi verseny, nem pedig egy vicc, amikor tökszélcsendben csak a katamaránok suhannak tova, és ámultan néznek utána a többiek, mert nem értik, őket mi hajtja, mert az biztos, hogy nem a szél?

A balatoni vitorlások legszebb, legpatinásabb viadalát különben álomhelyszínről figyelhetem, a füredi Golden Lake Resort tetőteraszáról, ahonnét messzire belátható a verseny teljes mezőnye. Közben hallom a mólón a hangosbemondó információját, hogy annyira nagy a szél, aki az első befutókat szeretné köszönteni a célvonalnál, az már 18 órára érkezzen vissza, mert az első 12-15 hajó befutóját akkorra várják.

És nem vicc, tény: 15 perccel, azaz mintegy negyedórával a rajt után az első rohanógépek már elérték Alsóörsöt, onnan vágtatnak tovább Kenese felé. Sőt, alig félóra elteltével az első helyen száguldó Fifty-Fifty már meg is kerülte az ottani bóját, és rohan a víz felett Siófok felé. Ha ilyen rohamléptekben halad a mezőny, ez az év elhozhatja a várva várt csúcsdöntögetést. Közben már Siófokot is elérte az élmezőny, ott is a Fifty-Fifty fordul elsőként, mögötte, szorosan a nyomában azonban ott száguld másik két rohanógép: az RSM és a Prospex-Delta Sailing Team.

Közben érkezik a hír: az egyik nagy esélyes, a Raffica túlstratégiázta magát, és borultak Kenesénél, így kénytelenek feladni a továbbiakban az idei viadalt.

A tihanyi cső következik – az is mindig nagy választóvíz, a hajósok úgy tartják, aki oda nem ér el dél magasságában, jelen esetben a késői rajt miatt 14 óráig, az utána már biztos nem sok vizet zavar, számára a verseny nem verseny többé, hanem „csupán” egy jó vitorlázás a haverokkal.

Amúgy érkezik a jelentés, a hajók legtöbbje, szám szerint 460 elérte a Tihanyi-szorost fél 2 előtt, ez tehát óriási eredmény, valóban szoros az idei viadal. Most pedig folytatódik a futam a keszthelyi bója irányába – kinek gyorsvonatként száguldva, kinek lassabban, öreg balatoni rókák közben azt rebesgetik, aki nem ér vissza a Füredi-öbölbe még naplemente előtt, azok számára ott, a túloldalon megáll majd a szél.

Marad majd a naplemente, a haverokkal vacsora, lassú téblábolás a vízen – de az sem rossz, mert számukra az is örömteli eredmény, hogy a rajttól számított 48 órán belül majd valamikor célba érnek Fürednél, addig pedig jól érzik magukat, mert egy versenyen a részvétel is lehet fontos, nem csak mindig a győzelem.

Frissítés: Csütörtök délután 16 óra 4 perckor a Goszleth Marcell kormányozta MLS Raiffeisen 5050 Fifty-fifty megvédte a címét az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!