3p

A statisztika viszonylag távol áll a realitástól.

Hónapról hónapra aktuális képet kaphatunk arról, hogy épp mennyi Magyarországon az átlagos nettó kereset, ami szinte már évek óta kiváló alapot biztosít az örömittas kormányzati kommunikációnak. A legfrissebb adatok szerint átlagosan 217 ezer forintot visz haza egy alkalmazott Magyarországon, amivel kapcsolatban sokan értetlenkednek, hogy hogyan is lehet ennyi, miközben szűkebb-tágabb környezetükben nem ez a jellemző bérszínvonal.

Értetlenkedésük nem alap nélküli, hiszen ez a 217 ezer forint valójában távol áll a realitástól. Az átlag, mint statisztikai fogalom ebben az esetben azt jelenti, hogy a nettó béreket összeadják, majd ezt elosztják a fizetésben részesülők számával. Utóbbi közel 3 millió dolgozót jelent Magyarországon, akik teljes munkaidőben legalább 5 főt foglalkoztató cégnél dolgoznak. A módszertan hibáját egy nagyon egyszerű példán keresztül szemléltethetjük.

Ha van 5 alkalmazottunk, akik közül 4-en 100 ezer forintot visznek haza, egy dolgozó pedig 1 milliót, akkor az átlagos fizetésük 280 ezer forint lesz. Holott a többség ennek a töredékéért dolgozik.

Éppen ezért a valósághoz közelebb áll a medián átlagkereset, aminek annyi a lényege, hogy sorrendbe állítják a fizetéseket, majd megkeresik a számsor középső elemét. Ez lesz az az összeg, amelynél az emberek egyik fele kevesebbet, a másik pedig többet keres.

A Központi Statisztikai Hivatal rendelkezésre álló adatok alkalmatlansága miatt nem számol ilyen mediánértéket. Az Eurostat adatbázisában ellenben találunk erre vonatkozó adatot, melynek egyetlen hibája, hogy 4 évente "került" publikálásra. A legutóbbi adat így egyelőre 2014-es, viszont erre alapozva könnyen számolhatunk egy aktuális medián átlagkeresetet, mint a valósághoz közelebb álló értéket.

2014-ben Magyarországon a bruttó medián órabér 1108 forint volt, amit 8 órával és 22 munkanappal felszorozva megkaphatjuk a havi bruttó átlagkeresetet. Ez 195 085 forint volt szemben a KSH által 2014-re közölt 237 695 forinttal. Ebből levezetve a nettók a következőképpen alakultak:

  • a KSH 155 690 forintot közölt,
  • a mediánérték viszont "csak" 127 781 forint.
 

Vagyis a valósághoz közelebb álló nettó kereset a KSH által közöltnél 18 százalékkal kevesebb. Ebből kiindulva számításaink szerint a júniusra vonatkozó 219 167 forintos nettó helyett sokkal inkább 179 880 forint a valósághoz közelebb álló átlagos fizetés.

A KSH által közölt statisztika torzítását jól szemlélteti a nettó bérek megyei alakulása is. A 19 megye plusz Budapest átlaga ugyanis a rangsorban a harmadik legmagasabb értek, ami a főváros szignifikánsan magasabb bérszínvonalának felhúzó hatásával magyarázható. Ha Budapestet kivesszük a képből, akkor a 215 ezer forint helyett mindössze 184 ezer forintos országos átlagot kaphatnánk, ami a rangsort nézve a megyék középmezőnyében helyezkedne el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!