Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

A GKI jelentése szerint júniusban romlottak az üzleti, de javultak a fogyasztói várakozások.

Júniusban, az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre jellemző romlása folytatódott, miként a fogyasztóiak javulása is - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások utoljára két és negyed éve voltak ilyen alacsonyak, a fogyasztóiak pedig egy éve voltak ilyen magasak. A konjunktúraindex a májusi 4,3 pontról júniusban 2,4 pontra romlott. Az üzleti bizalmi index a májusi 9,4 pontról júniusban 5,7 pontra romlott, a fogyasztói bizalmi index viszont az előző havi mínusz 10, pontról mínusz 7,0 pontra javult.

Az üzleti szférán belül minden ágazatban romlottak a várakozások, azonban míg az iparban és a szolgáltató szférában a változás jelentős volt, az építőiparban és a kereskedelemben hibahatáron belüli. Az ipari bizalmi index júniusban 2017 eleji szintjére esett. Egyaránt romlott a termelési színvonal és a termelési kilátások, a rendelésállományok - ezen belül az exportrendelések -, valamint a készletek megítélése.

Az építőipari bizalmi index értéke júniusban lényegében stagnált. A mélyépítő cégek kissé derűlátóbbá váltak, míg a magasépítők kilátásai valamelyest romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség érezhetően, a rendelésállományok értékelése enyhén romlott.

A kereskedelmi bizalmi index értéke a májusi emelkedés után gyakorlatilag stagnált, s ezzel az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv közepéhez áll közel. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése romlott, míg a várható rendeléseké javult.

A szolgáltatói bizalmi index júniusban a 2017 eleji szintre esett. Egyaránt rosszabb lett az üzletmenetről, az elmúlt időszaki és a várható forgalomról alkotott vélemény.

A foglalkoztatási szándék az építőipar kivételével minden ágazatban érezhetően gyengült, összességében kétéves mélypontjára került (bár idén áprilisban már volt hasonló). Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme csökkent.

Az áremelési törekvés az iparban és a szolgáltató szférában erősödött, a kereskedelemben és az építőiparban visszafogottabb lett, s kissé csökkent a fogyasztók inflációs várakozása is. A cégek jellemzően 80 százaléka nem készül árváltoztatásra, az építőiparban azonban ez arány csak 70 százalék.

A magyar gazdaság helyzetének megítélése összességében romlott, ezen belül az iparban és az építőiparban jelentősen, míg a kereskedelemben és a szolgáltató szférában javult. Kedvezőbb lett a lakosság véleménye is.

A GKI fogyasztói bizalmi index a májusi enyhe csökkenés után júniusban dinamikusan emelkedett, amelynél magasabban legutóbb egy éve állt. A lakosság saját pénzügyi helyzetének várható alakulását és főleg saját jövőbeli megtakarítási lehetőségét sokkal jobbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt. Utóbbi közel 17 éves rekord. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is kedvezőbbnek vélték, mint májusban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.