2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Piaci árazásról az árstop kivezetése utáni hónapokban még szó sem lehet. Megpróbálják elejét venni az áruhiánynak is - majd meglátjuk, mekkora sikerrel.

Bő egy héttel ezelőtt, június 22-én egy kormányinfón derült ki: a kormány augusztus 1-jével kivezeti az élelmiszerekre vonatkozó árstopokat is. A csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből az is kiderül, hogyan viszik mindezt végbe.

Kötelező akció és dömpingár

Ahogyan beharangozták, nem áll vissza a piaci rend a kivezetés után sem: augusztus 1. és szeptember 30. között, tehát két hónapon át minden árstopos termékkörből legalább két termékfajta termékeit a beszerzési árhoz képest legalább tizenöt százalékkal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi áron kell árusítaniuk a kötelező akciózás körébe bevont üzleteknek.

Sőt: a friss rendelet szerint szeptember végéig nem csak hogy két termékfajtát kötelezően veszteséggel kell árulni, a többin sem lehet nyereség: 2023. augusztus 1. napja és 2023. szeptember 30. napja között a  kereskedő által alkalmazandó bruttó kiskereskedelmi ár a beszerzési árnál nem lehet magasabb. 

Ez tehát azt jelenti, hogy két hónapon át még továbbra sem kell piaci árat fizetnünk az augusztusig árstopos termékekért: a nagy többségüket beszerzési áron (tehát dömpingáron) kell értékesíteniük az áruházaknak, és termékkörönként két-két terméket még a beszerzési árhoz képest is 15 százalékkal le kell akciózniuk az üzleteknek.

Nem akar üres polcokat látni a kormány

A kormány a rendelettel megpróbálja gátját szabni az áruhiánynak is: az érintett üzleteknek - ha törik, ha szakad - naponta legalább az általuk a 2022. évben értékesített átlagos napi mennyiség árusítására kötelesek. Emellett kötelesek arra is, hogy e mennyiség kétszeresét készletként felhalmozzák, és a vásárlók számára történő kihelyezését biztosítsák, hogy az a vásárlók kiszolgálására – áruhiány elkerülésével – folyamatosan elegendő legyen.

Meglátjuk, mi marad a polcokon a dömpingáras árcímkéken kívül. Fotó: Depositphotos
Meglátjuk, mi marad a polcokon a dömpingáras árcímkéken kívül. Fotó: Depositphotos

Természetesen ellenkező esetben bírságot kockáztatnak az üzletek - azzal a kiegészítéssel, hogy a hatóság különös méltánylást érdemlő körülmény esetén a bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmazhat.

Nemrég egyébként megkérdeztük "Az utca emberét", mit gondol az árstop kivezetéséről:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!