2p

Megszülettek a koronavírus-járvánnyal nehezített idei év egyetemi ponthatárai! Még akkor is, ha idén nem tudtak a továbbtanulásra váró diákok központi helyen együtt izgulni a várva-várt ponthatárok miatt, így idén mindenki az elektronikus csatornákon kapott információkat figyelte. 

Kijöttek az idei egyetemi ponthatárok! A szakok ponthatárai este 8 óra után váltak nyilvánossá a Felvi.hu oldalon. A diákok sms-t is kapnak eredményükről, de ezek kiküldésében lehetnek késések.

A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 91 460-an jelentkeztek, többségük állami ösztöndíjas formában kíván továbbtanulni. 24 118 jelentkezővel idén is az ELTE a legnépszerűbb hazai egyetem, ugyanis az első helyre is 13 513 diák jelölte be a budapesti egyetemet.  

Idén kevesebben örültek, mint tavaly. Fotó: Pixabay
Idén kevesebben örültek, mint tavaly. Fotó: Pixabay

A tavalyihoz képest országosan csaknem 20 ezerrel csökkent a jelentkezők száma az általános felsőoktatási felvételi eljárásban, mint egy évvel korábban. Ennek okáról Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja lapunknak azt monda, hogy a magyar diákok elmaradása egyértelműen az emelt szintű érettségi kötelezővé tételének a következménye.

"Miközben a bemenetnél szűkítettünk, a kimenet minősége változatlan. A középiskolák közül kevés az, amely maradéktalanul felkészíti a tanulókat a több tudást igénylő vizsgára, de nem minden család engedheti meg magának, hogy különtanárokat fogadjon. Nem várhatok el olyan tudást, amihez nem tudom mindenki számára biztosítani a megfelelő szintű hozzáférést. Ez komoly társadalmi feszültséget hoz" - jelentette ki a kancellár. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!