2p

A kormány ugyan előírta, hogy ha egy gyártó terméke mennyiségének csökkentésével növelni az árat, akkor a boltoknak ezt egy ideig jelezniük kell, ám a cégek kijátszhatják a szabályt.

Vannak ugyan az áruházakban olyan termékek, amelyek mellett megtalálható a figyelmeztetés, miszerint „Vigyázat, a termék kisebb lett!”, ám nem sokat találni belőlük – írta a hvg.hu. Ennek részben az lehet az oka, hogy több ezer terméket kínáló boltokban eltűnik a két tucat ilyen árucikk. Másrészt a gyártók és a kereskedők keresik a figyelmeztetés kijátszásának lehetőségeit.

Rafináltak az élelmiszeresek
Rafináltak az élelmiszeresek
Fotó: Depositphotos

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal  három hónapig tartja nyilván honlapján azokat a termékeket, amelyek ára változatlan maradt mennyiségük zsugorodása ellenére. Ezen a listán május utolsó hetében 635 tétel szerepelt, ami június elejére 211-re csökkent és a korábban bejelentett áruk kiesésével további zsugorodás várható.

Nem arról van szó, hogy a cégek feladták a súlycsökkentést, hanem arról, hogy kitalálták, miként kerülhetik el a bejelentési kötelezettséget. Az egyik lehetőség erre a kormányrendeletben lévő kiskapu. E szerint, ha az új kiszerelés mellett az eredetit fél éven át továbbra is árulják, akkor nem kell elhelyezni az újdonság mellett a zsugorítást jelző szöveget.

A Coca-Cola reklámja új terméknek állítja be a változtatást: azzal reklámozza új háromdecis flakonos kóláját, hogy elfér a fogyasztó zsebében. A kereskedők úgy szálltak be a tájékoztatás de facto elkerülésébe, hogy a lehető legkevésbé feltűnően hívják fel vevőik figyelmét arra, hogy boltjaikban zsugorinflációs termékek is kaphatók..

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!