2p

Bánki Erik fideszes képviselő volt feleségének cége31,5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott mohácsi panziója fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

Jelentős összegű állami támogatáshoz jutott a Kisfaludy-programbaBánki Erik fideszes országgyűlési képviselő volt feleségének a cége - derítette ki a 24.hu a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított program honlapjáról.

A kormánypárti politikussal jelenleg is üzlettársi viszonyban álló asszony kizárólagos tulajdonában lévő Mohácsi Sport Klub Nonprofit Kft. 31,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az összeget panzió és lovasklub fejlesztésére ítélték meg. Noha a szóban forgó pályázatot már tavaly elbírálták, a 300 milliárd forintos keretösszegű turisztikai program nemrég megújult – az eddiginél is nehezebben követhető – weboldalán csak nemrég tűnt fel a nyertes cég neve.

Az állami támogatás megszerzésének körülményeiről érdeklődve megkeresték a Mohácsi Sport Klub tulajdonosát. A politikus volt felesége Bánki Ágnesként mutatkozott be telefonon – a cégadatokban már Nagy Ágnes Lauraként szerepel –, és azt mondta a lapnak, a támogatott fejlesztések már megvalósultak. Kikötötte, hogy a kérdésekre csak írásban hajlandó válaszolni, ám hiába küldött neki kérdéseket a lap, azokra nem reagált.

A Mohácsi Sport Klub – korábbi nevén Mohácsi Lovas Klub – egy 5,5 hektáros külterületi ingatlanon fekszik, amelynek tulajdonosa a mohácsi önkormányzat, ahol korábban Bánki Erik is képviselő volt. A területre korábban tetemes mennyiségű vissza nem térítendő európai uniós támogatás érkezett - írta a 24.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!