Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat rendelkezik a külön forrás átcsoportosításáról. Első körben 2 milliárd forintot tett félre a kormány.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfő esti közleményében tudatták, hogy a kormány külön forrást biztosít a koronavírus-elleni védekezéshez összesen több mint 8 milliárd forint értékben.

Nem sokkal később a Magyar Közlönyben meg is jelent a határozat, mely alapján első körben 2 milliárd forintot tudtak átcsoportosítani, a maradék összeg biztosítása Varga Mihály pénzügyminiszter feladata lesz. Mint a határozatban is rögzítik:

"a kormány a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs felállításáról szóló kormányhatározat alapján egyetért a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben Magyarország polgárainak védelme érdekében elengedhetetlen intézkedések megtételéhez szükséges forrás biztosításával".

Ezért első körben 2 milliárd forint átcsoportosítását rendelték el az egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása előirányzatról az Állami Egészségügyi Ellátó Központ dologi kiadásainak javára. Ezen túlmenően még 6,76 milliárd forint rendelkezésre állásáról kell majd a későbbiekben gondoskodnia a pénzügyminiszternek és az emberi erőforrások miniszterének. Az összeg rendelkezésre állását a kiadások felmerülésének ütemében kell biztosítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.

 

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.