4p

A zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen emeltek vádat.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írta, a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le.

"Horváth Csaba - a Fővárosi Közgyűlés tagjaként - és Tóth Csaba - a kerület országgyűlési képviselője - a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak" - írták az MTI beszámolója szerint.

2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő.

4 milliót fizettek havonta 

A Központi Nyomozó Főügyészség tudatta azt is, a vádirat szerint Újbudán - a közbeszerzés elnyerését követően - ugyanez a társaság üzemeltette 2017 és 2020 között a fizetős parkolási rendszert. A szerződéses jogviszony gördülékeny működése és a jóváhagyásra kerülő teljesítésigazolások problémamentes kiállítása érdekében a cég havi 4 millió forintot fizetett a Polgármesteri Hivatal egyik vezetőjének. 

Az egyik cég havonta fizetett
Az egyik cég havonta fizetett
Fotó: Depositphotos

A gazdasági társaság képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra irányuló keretszerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel.

A vádirat szerint Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását - a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével - ne akadályozza. Később Baja Ferenc

"egy állított szerződéses probléma elhárításáért további 7 millió forintot vett át, ezt követően további havi 2-3 millió forintot kért közbenjárásáért" - írta a főügyészség.

A vádirat szerint az erről a korrupciós megállapodásról értesülő Molnár Zsolt országgyűlési képviselő befolyására hivatkozással szintén részesedést akart az ügyletből, ezért Baja Ferenc az ő részére a szerződés meg nem támadásáért 40 millió forintot kért, amit a képviselőnek kifizettek.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Közreműködtek

Az MSZP politikusai önként álltak vizsgálat elé, valamint közreműködő magatartást tanúsítottak a felmerült vádak tisztázása érdekében. Molnár Zsolt maga kezdeményezte a parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését, az ügy minél hatékonyabb és gyorsabb lezárása érdekében. Az MSZP álláspontja szerint azonban mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, a párt kiáll minden politikusa mellett - közölte a párt a Központi Nyomozó Főügyészség közleményére reagálva. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!