7p

A parlamenti választások után bő 1,5 hónappal ideje már, hogy kiderüljön, milyen programot szavaztak meg az állampolgárok. Merthogy a Fidesz-KDNP-nek kormányzópárt lévén ezúttal sem volt választási programja, de még csak célkitűzéseket sem fogalmaztak meg, hiába utalt ennek lehetőségére tavasszal Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. 


Miután Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök a minap "kihirdette a keretet", a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatásai következtek. Mint felvezetőnkben jeleztük, ez kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy információk derüljenek ki az ötödik Orbán-kormány elkövetkező négy évre vonatkozó terveiről. Noha semmi nincs kőbe vésve és hosszú az előttünk álló négy év, ráadásul a drasztikus intézkedéseket is van idő kitalálni, mégis a meghallgatások során körvonalazódik a következő ciklus iránya. 

Orbán Viktor kerete: 

  • Nagy István agrárminiszter,
  • Pintér Sándor belügyminiszter,
  • Lázár János építési és beruházási miniszter,
  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter,
  • Varga Judit igazságügyminiszter,
  • Csák János kulturális és innovációs miniszter,
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,
  • Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezeti,
  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter,
  • Varga Mihály pénzügyminiszter,
  • Palkovics László technológiai és ipari miniszter,
  • Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter,
  • Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter. 

Az ötödik Orbán-kormány egyeztetésen. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Az ötödik Orbán-kormány egyeztetésen. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ezért most összefoglaljuk, hogy a miniszterjelöltek milyen célokat, terveket nevesítettek a bizottsági meghallgatásaik során. Összefoglalónk nem lesz teljes, hiszen ezek a meghallgatások két napon keresztül zajlanak, így például Varga Mihály pénzügyminiszter majd csak csütörtökön reggel 8-kor és délelőtt 10 órakor áll a bizottságok elé. 

Pintér Sándor belügyminiszter

  • Folytatják a tornacsarnokok és tanuszodák építését.
  • A Belügyminisztérium segíti majd a rend betartását a közoktatásban.
  • Folytatódnak az informatikai fejlesztések a közoktatásban.
  • Tudományos tanácsok létrehozását tervezik oktatási és egészségügyi területeken.
  • Folytatódik az iskolaőr program.
  • Fontos feladatnak tartja az iskolai erőszak visszaszorítását és a kábítószer ellenes programok folytatását.
  • Ingyenesek maradnak a tankönyvek.
  • Megerősítik az idegennyelv-tanulási programot.
  • Lesz külföldi nyelvtanulási program is. 
  • Megerősítést igényel a tehetséggondozás és a felzárkóztatás.
  • Cél, hogy a magyar oktatás az európai élmezőnybe kerüljön.
  • Vannak már elképzelései a pedagógusbérek javításáról, de ígérni nem tud semmit, mivel ez az ország gazdasági helyzetétől függ. 
  • Folyamatosan felül fogják vizsgálni a tankerületi rendszert. 
  • Változtatni kell a korai szelekció rendszerén, mert szeretné javítani az oktatási esélyegyenlőségeket.
  • Újabb börtönökre lesz szükség a "megfelelő szigorítások miatt".
  • Feladat lesz a hivatásos állomány illetményrendezése.
  • Nem egyedül szeretné vezetni a Belügyminisztériumot, sokkal inkább "törzsi vezetést" szeretne. Vagyis mindenki hozzájárulhat a munkához, mindenki javasolhat.
  • Modernizálni szeretné az egészségügy szerkezetét, szervezetét és a célkitűzéseket.
  • Szeretné, ha a szociális segítségnyújtás társadalmi együttműködéssel történne, és így próbálnák megoldani azt a problémahalmazt, ami előttük áll. Ez nem állami monopólium szerinte.
  • Kitartanak a Nemzeti Egészségügyi Programban foglaltak mellett.
  • Az intézmények és a források felhasználásának ellenőrzését hatékonyabbá fogják tenni, és ezzel minőségibbé, jobbá fog válni szerinte a egészségügyi ellátás.
  • Megerősítené a népegészségügyet, az alapellátást, a szakellátás és a kórházi ellátás összeillesztését. 
  • Racionalizálni kell az ügyeleti rendszert. 
  • Rövidítené a várólistákat. 
  • Továbbfejlesztik az EESZT-t.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

  • Folytatódik a haderőfejlesztés, a hadiipar fejlesztése és a Magyar Honvédség állományának bővítése.
  • A haderőfejlesztésben fókuszban lesz az egyéni harcászati felszerelések fejlesztése, bővítése. 
  • Teljes körű légvédelmi képességet alakítanak ki, és dolgozni kell a vezetésirányító rendszerek fejlesztésén is. 
  • Fejlesztik az életpálya-modellt.
  • Átalakításra kerül a tartalékos rendszer.
  • Nem lesz visszavezetve a sorkatonaság.
  • Megkönnyítené a csatlakozást a honvédséghez.

Varga Judit igazságügyminiszter

  • A fogyasztóvédelmi feladatokat is a tárcához fognak tartozni, ezt egy helyettes államtitkársággal akarja elvégezni. 
  • Cél, hogy csökkentsék a magyar emberek kiszolgáltatottságát a digitális térben, „ami nem szabad offline, az ne legyen szabad online sem”, példázta.

Csák János kulturális és innovációs miniszter

  • Konkrét intézkedések helyett filozofikus gondolatokkal volt tele a leendő innovációs és kulturális miniszter bemutatkozása a népjóléti bizottságban.
  • Csák alá tartozik majd az innováció, a felsőoktatás, családpolitika, kutatás, tudomány és gyermekjólét is. 
  • A meghallgatás során nem derült ki, hogy milyen konkrét intézkedések várhatók a felsőoktatás, a családpolitika, a gyermekjólét, a szakképzés, vagy éppen a tudománypolitika területén a következő négy évben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

  • Paks2-t 2030-ig üzembe kell helyezni. Fel kell gyorsítani a munkálatokat.
  • Támogatni kell a nyugat-balkáni országok integrációját az EU-hoz.
  • A külpolitika alapja továbbra is a nemzeti érdekérvényesítés marad.

Rogán Antal a miniszterelnök kabinetfőnöke

  • Az első és szerinte legfontosabb feladat Magyarország nemzeti szuverenitásának a védelme.
  • Azt várja, hogy a titkosszolgálatok azonosítsák be és lépjenek fel "a háborús propaganda" ellen. Ide sorolta azokat is, akik azt akarják, hogy "a magyar emberek fizesség meg a háború árát". 
  • Erősítenek az energiabiztonsági vonalon is. 
  • Szentkirályi Alexandra részvételével létrehozna egy országmárkát építő központot.
  • Létrehoznának egy Védelmi Tanácsot, melyet Orbán Viktor vezetne.

Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter

  • 2,1-ig fel kell vinni a termékenységi rátát, vagyis az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek számát.
  • Szerinte még mindig nem végleges a bankrendszer konszolidációja, ezt folytatni kell. 4-5 nagybank elég ugyanis. 
  • Érdemes elgondolni, hogy újranyissa a jegybank a Növekedési Hitelprogramot és a Növekedési Kötvényprogramot.
  • El kell érni az EU fejlettségi szintjét 2030-ra - jelenleg annak 76 százalékán áll Magyarország.
  • Rövid- és középtávon nincs céldátum az euró bevezetésére, hosszútávon pedig "majd meglátjuk".
  • Vizsgálni fogják az árstopokat, a meglévőket és az újakat is, vagyis a kormány újabb termékekre terjesztheti ki az árszabályozást. 
  • Fel kell erősíteni a magyar tulajdonú kiskereskedelmi cégeket az élelmiszeriparban.
  • Ahol az adóéken még lehet csökkenteni, az az átlagbér, ahol nincs gyermek - ismételte Orbán Viktor választás előtti ígéretét, vagyis adócsökkentést terveznek esetükben. 
  • Növelni kell a hazai tulajdon részarányát az élelmiszer kiskereskedelemben és az építőipar alapanyag szektorban. Ide tartoznak a biztosítók is és a távközlés is szavai szerint.

Navracsics Tibor, területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter

  • Célja biztosítani, hogy megérkezzenek az uniós pénzek Magyarországra.
  • Csökkentené az ország regionális különbségeit, de ez nem jelenti azt, hogy a fejlettebb Budapest nem jutna forrásokhoz.
  • Területileg szofisztikáltabb területpolitikát szeretne megvalósítani, figyelve az egyes területek saját profiljaira.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!