2p

Jövőre már betont fognak önteni az új blokkok helyén a külügyminiszter szerint.

Szijjártó Péter ma délelőtt a parlament fenntarthatósági bizottsága előtt jelent meg meghallgatáson, mivel a külügyminiszter az új kormányban a paksi bővítés felügyeletével is meg lett bízva. Az LMP-s Keresztes László Lóránt elnökletével összeült bizottság előtt Szijjártó arról beszélt, a jövőben az energiapolitikai kérdések megszűnnek szakmai kérdések lenni, helyette „kőkemény politikai kérdésekké” válnak, ezért is kaphatta meg ezt a feladatot az általa vezetett minisztérium.

A miniszter hosszasan ismertette a kormány a magyar energiaellátás stabilizálása érdekében tett intézkedéseit, majd rátért a paksi bővítés témájára.

"Az első beton öntése jövőre esedékes”

– mondta a miniszter, bár hozzátette, inkább az év második felében. Leszögezte azt is, hogy a célja az: 2030-ra reális legyen a Paks II. blokkjainak üzembe helyezése. A beruházás egyébként jelentős csúszásban van, még az építési engedélyeket sem kapta meg.

Arra a kérdésre, hogy a háború és a szankciók fényében hogyan lenne kiváltható az orosz fél a beruházásnál, Szijjártó kijelentette: az EU szerint sem tartozik a polgári célú nukleáris együttműködés a szankciók hatálya alá, a Roszatom vezetői pedig biztosították arról, hogy technológiai és finanszírozási szempontból is tudják folytatni a projektet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!