3p

Visszavonta kormány azt a határozatát, melyben a taszári repülőtér megvásárlására kijelölte az SGF Silu Global Fund Zrt.-t. A Kovács Zoltán korábbi újpesti csatár vezérigazgatása alatt álló cég a közelmúltban tevékenységi köröket váltott.

Nem sikerült értékesíteni a taszári repülőteret a másfél éve meghirdetett módon sem. A kormány ezért visszavonja azt a határozatát, mely szerint az ingatlant az SGF Silu Global Fund Zrt.-nek adná el, és helyette elektronikus árverés útján értékesítik az objektumot – jelent meg a határozat a szerda éjjeli Magyar Közlönyben.

A 2021 májusában 5 millió forintos alaptőkével alapított Silu Global Fund Zrt.-t a kormány 2021 novemberének végén jelölte ki a repülőtér mindösszesen 36 helyrajzi számot felölelő területének megvásárlására, az ügylet határideje 2021. december 31-e volt. A cég az eredeti kormányhatározat kihirdetésekor két magánszemély, Németh János és Cseke István tulajdonban állt, ám néhány nappal később társtulajdonossá vált az Újpest korábbi sztárcsatára, Kovács Zoltán is. Ekkor úgy tűnt, a cég nemcsak a repteret vásárolhatja meg, de több nyilatkozat is arra utalt, az újpesti focicsapatot is ők vehetik meg belga tulajdonosától.

Újabb két hét elteltével, december közepén a két alapító, Németh és Cseke megvált részvényeitől, viszont tulajdonossá vált Császár László és Oláh János. A következő nagy változás a cég történetében az volt, mikor 2022 tavaszán a Lugos Roland nevével fémjelzett Optimum Solar Zrt. megvásárolta a részvények többségét.

Az SGF legutóbb tavaly december 16-án tartott közgyűlést, ahol úgy döntöttek, a cég főtevékenységét „saját tulajdonú ingatlan adásvételére” módosítják, a „vagyonkezelés (holding)” mint főtevékenységi kör pedig törlésre kerül. A cégbírósági iratok közt fellelhető közgyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint az egyéb tevékenységi köröket, azaz

  • az üzletvezetést,
  • a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadását, üzemeltetését,
  • az ingatlanügynöki tevékenységet és
  • az ingatlankezelést

szintén törlik.

Vajon sikerül végre hasznosítani a használaton kívüli objektumot? Fotó: Wikipedia
Vajon sikerül végre hasznosítani a használaton kívüli objektumot? Fotó: Wikipedia

Kovács és Császár a múlt tavasszal a beszédes nevű NwPst Invesment Kft. néven alapított céget, és egy ideig úgy tűnt, az SGF helyett ez a cég lehet a IV. kerületi focicsapat megmentője. Azonban ez az ügylet sem valósult meg, az NwPst Investmentben pedig ugyancsak felbukkant Lugos Roland, valamint az Újpest korábbi hátvédje, Lőw Zsolt is. Nemrég arról számoltunk be, ennek a cégnek is úgy alakult át a tulajdonosi köre, hogy a legnagyobb tulajdonosok Lugoshoz köthető cégek, de az SGF egyik alapítójának, Cseke Istvánnak a friss alapítású kft.-je is rendelkezik benne részesedéssel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!