5p

Teljesen váratlanul új befektetőé lett az újpesti focicsapatot megvásároló társáság. Már nem azok a többségi tulajdonosok, akik a szerződés aláírásakor.

Már nagyon régóta felmerült a sajtóban az újpesti fociklub eladása, ám a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet folyamatosan cáfolta ezeket az értesüléseket - egészen 2022 január első napjaiig. Ekkor ugyanis hiába minősítette pletykának az eladásról szóló értesülést a belga tulajdonos, rögtön meg is érkezett a vevőjelöltek, Cseke István és Németh János cáfolata, miszerint töretlen a vételi szándékuk, zajlik a gazdasági és jogi átvilágítás, a jogászok pedig már dolgoznak a végleges szerződésen.

Pár héttel később, január 29-én azonban pont került a történet végére, Kovács Zoltán ekkor az új tulajdonos képviseletében aláírta az eladásról szóló szerződést. Igaz, a kiadott közleményben nem nevesítették a vevőcéget, ám minden egybevágott. Cseke és Németh - mint felidéztük - elismerték a vételi szándékukat, melyet a friss alapítású SGF Silu Global Fund Zrt.-n keresztül intézhettek. Ám időközben Cseke és Németh megvált a Zrt.-től, a tulajdonosi kör pedig megváltozott, mire a szerződést aláírták.

Január 13-tól

  • 46 százalékos tulajdonrésze volt Kovács Zoltánnak,
  • a győri Császár Lászlónak szintén 46 százaléka volt,
  • a szombathelyi Oláh Lajosnak pedig 8 százaléka.

Ám a két új tulajdonos magánszemély egyéb céges érdekeltségeit megnézve, vajmi kevés esély mutatkozott arra, hogy ők fedezni tudják a klub vételárát, melyet a sajtóban megjelent hírek szerint Duchatelet több mint 7 milliárd forintban határozott meg.

  • A győri Császár Lászlónak két működő vállalkozása van, az egyik munkerő-kölcsönzéssel, a másik pénzügyi kiegészítő tevékenységgel foglalkozik,
  • a szombathelyi Oláh János pedig, egy jelentősebb bevételű, ám csekély nyereséget termelő cégben, az ipari és mérőeszközöket forgalmazó Eurochrom Kft.-ben résztulajdonos.

Tulajdonosváltás zajlik. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Tulajdonosváltás zajlik. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Itt érdemes egy gondolat erejéig kitérni arra is, hogy tavaly a kormány az SGF Silu Global Fundot jelölte ki a taszári reptér vevőjének és felkérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, hogy adja el neki a repteret. Önmagában már a reptér megszerzése is nagy falatnak tűnt egy friss alapítású cégnek. Az újpesti fociklub megvétele pedig csak még furcsábbá tette a történet anyagi vonatkozásait, ám ebben az esetben a hírek szerint az SGF egy kínai hátterű céggel közösen szerezte meg a lila-fehér egyesületet. A kínai Fosun Sport luxemburgi leányvállalata tavaly szeptemberben 4,45 milliárd forint törzstőkével létrehozta az FSG (Hungary) Holdings Kft.-t. A Fosun az egyik legnagyobb magánkézben lévő kínai vállalatcsoport, mely az elmúlt néhány évben megvásárolta az angliai Wolverhampton Wanderers FC-t és a svájci Grasshoppers csapatát is.

Visszatérve az újpesti fociklub eladására és új tulajdonosára, a szerződés aláírásakor tehát végeredményben közvetve három magánszemély szerepelt a tranzakcióban. Ez volt a helyzet február végéig, vagyis a fociklub adásvételi szerződés aláírása után számított egy hónapig.

Az SGF Silu Global Fund Zrt.-nek 2022. február 28-án ugyanis átalakult a tulajdonosi szerkezete, vettük észre a cégkivonatban. A három magánszemély mellé betársult egy gazdasági társaság is, így

a bajai székhelyű Optimum Solar Zrt. lett az SGF többségi tulajdonosa. A cégbíróság a változást március 3-án jegyezte be.

A tulajdonrészek az alábbi módon oszlanak meg ma már:

  • Oláh János 2 részvényt birtokol,
  • Császár Lászlónak 11,
  • Kovács Zoltánnak szintén 11 részvénye van,
  • az Optimum Solar Zrt.-nek pedig 28.

Vagyis a bajai cég a részvények száma alapján közel 54 százalékban tulajdonosa az SGF-nek, míg Császár és Kovács 21-21 százalékkal rendelkezik, Oláh pedig csaknem 4-gyel.

A tulajdonosi kör átalakulása mellett új tevékenységi köröket is bejegyeztettek, így a Zrt. már vagyonkezelés, mint főtevékenység mellett foglalkozhat

  • üzletvezetéssel,
  • saját tulajdonú ingatlan adásvételével,
  • saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásával, üzemeltetésével,
  • ingatlanügynöki tevékenységgel,
  • valamint ingatlankezeléssel.

Az Optimum Solar Zrt. tavaly május közepén alakult át Kft-ből Zrt.-vé, de a cégbíróság jóval később, augusztus elsején jegyezte be 5 millió forintos törzstőkével. Főtevékenysége lakó- és nem lakóépület építése, de szennyvíz gyűjtésével, hulladékkezeléssel, villamosenergia-szállítással is foglalkozhat.

A cég egyedüli részvényese Lugos Roland, akinek az Optimum Solar mellett jelenleg is számos más gazdasági érdekeltsége van, szám szerint közvetlenül hat cég tulajdonosa. Az Optimum Solar napelemparkok tervezésével és kiépítésével foglalkozik. 2018 és 2020 között már 12-15 milliárd forint között árbevételt termelt a cég, melyből a végén egymilliárd forint körüli tiszta profit maradt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!