4p

Csaknem háromezer négyzetméteres sportcsarnok is ékesíti hamarosan a Mezőhegyesi Ménesbirtokot. Most keresik a kivitelezőt. Új saját iskolaépület létesült, szeptemberben már ott indul az oktatás, ezen kívül felújítják és bővítik a kollégiumot is, továbbá átépítik a szállodát. 

Egy méretes sportcsarnokkal egészül ki a Lázár János által felügyelt Mezőhegyesi Ménesbirtok. Négy szintet kell megépíteni, az összes hasznos alapterület pár méter híján 3000 négyzetméter, ehhez már jelentkezhetnek a kivitelező cégek, a határidő szeptember 13. - derül ki a TED uniós közbeszerzési felhívásból. 

A Ménesbirtok új sportcsarnokának látványterve (forrás: DAW stúdió)
A Ménesbirtok új sportcsarnokának látványterve (forrás: DAW stúdió)

A főépítész korábbi nyilatkozata szerint 2022 végén akarták átadni az új létesítményt, de ez szinte bizonyosan későbbre tolódik. Az alapkőletételt előzőleg még az idei második negyedévre tervezték, de erre várhatóan csak az ősz közepén kerül sor, így hiába "találják meg" gyorsan a fővállalkozót, a 18 hónapos kivitelezés átcsúszhat 2023-ra. 

A pályázati kiírás szerint az épület funkcionálisan két meghatározó térrészre oszlik: küzdőtérre és fejépületre. A keleti oldalon található a fejépület, mely az előcsarnokot, valamint a belső funkcionális magot foglalja magában. A különböző üzemeltetési időszakok miatt az épület két különálló bejárattal rendelkezik ezen az oldalon. A küzdőteret egy legalább 280 fő befogadására alkalmas lelátóval, és parketta sportpadló burkolattal alakítják ki. Eredetileg 350 fős lelátót terveztek, ez kicsit módosult a kiírás szerint. 

Természetesen a mai kornak megfelelően modern energetikai rendszere lesz, például talajszondás, geotermikus energiát felhasználó hőszivattyú fog működni, az ehhez szükséges áramot napelemek adják. A fentieken túl a sportszerek szállítása is a nyertes ajánlattevő feladata. 

A Lázár János kormánybiztos által felügyelt birtokon egyébként más építőipari munkálatok is zajlanak. A nyár elején megkezdték a Központi Ménesudvar felújítását. Első ütemben lebontották a Kossuth utca felőli kőkerítést. A bontásra azért volt szükség, mert a kerítés az elmúlt években balesetveszélyessé vált, ami miatt már több ízben is elengedhetetlen volt sürgősségi javítást végezni rajta. A felújított épületekhez illeszkedő kerítés tervezése megkezdődött. A központ várhatóan 2023-ra teljesen megújul.

Szorgos kezek a vetőmagüzem területén található betonsilók bontását is megkezdték, ezek állapota olyan mértékben leromlott, hogy eredeti funkciójukat már nem tudták ellátni. Az építmények rendszeresen beáztak és a bennük lévő technológia is rendkívül elavulttá vált - közölték a birtok honlapján. 

Tarkó Gábor, a Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója pedig arról számolt be, hogy szeptemberben már a felújított iskolaépületben kezdődhet az oktatás. A beruházás során az 1864-ben épült főállatorvosi villa műemlék épülete visszanyeri eredeti alaprajzát és romantikus stílusú arculatát. A tanműhely (Újépület) felújítása egy év alatt valósul meg, 2022 második negyedévében adják át. Ebben az épületben kap helyet a székhely informatikai központja, az informatika szaktantermek, a nyelvi labor és a könyvtár is. Nem csak az iskola székhelyén, hanem a központi gépjavító állomás területén is felújítják a tanműhelyt, az a mezőgépészek képzésének bázisa lesz.

Ilyen lesz az új kollégiumi épület (forrás: DAW stúdió)
Ilyen lesz az új kollégiumi épület (forrás: DAW stúdió)

Szállodai szintű kényelmet ad majd a kollégium, amit nem csak felújítanak, de bővítenek is. A férőhelyek számát 150 főre emelték, minden szobához tartozni fog külön vizesblokk. A háromszintes, jelentős mértékben megnövelt alapterületű épület modern berendezéseket és bútorzatot kap. 

Átépítik a Hotel Noniust

Mezőhegyes egyetlen szállodája, a Hotel Nonius most zárva van, ott is felújítás és átépítés zajlik, amit jövő év december végéig kell befejezni a birtok honlapja szerint. A mintegy 1,2 milliárd forintos munkához 840 milliós forintos állami támogatást kaptak. A projekt tartalmazza a műemlék épület külső homlokzati munkáin kívül a recepció, a hall, az étterem és a vendégszobák teljes belsőépítészeti koncepciójának és designjának megújítását, bútorokkal, szükséges eszközökkel történő felszerelését, az étterem felújítását, jelenlegi konyhai gépparkjának modernizációját. Ezen kívül terasz és parkoló is létesül.

S minderre honnan lesz pénz? A Ménesbirtok egy tavaly decemberi kormányhatározat szerint 9,55 milliárd forint tőkeemelést kap. Ebből a forrásból 2,8 milliárd forint értékben a vetőmagüzem korszerűsítése valósul meg, illetve 250 millió forintot költhetnek a digitális agrár stratégia helyben megvalósuló elemeire, a többi forrásból az iskolához kapcsolódó további beruházások indulnak el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!