4p

Pontosan 583 olyan falu van ma Magyarországon, ahol nem lehet már cigarettát sem vásárolni. Pest megyében is van hét ilyen község. Nem mindenkinek nagy üzlet a dohány.

Jövő csütörtöktől Lázár János, a településfejlesztésért és településrendezésért is felelős miniszter feladata lesz a „dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok” kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződések megkötése. Emlékezetes, hogy a fideszes politikus találta ki, hogy csak trafikokban lehessen cigarettát árulni. Még 2013-ban nagy botrány is volt a trafikmutyiból, amikor átláthatatlan állami pályáztatás után kinyitottak a nemzeti dohányboltok. Ennek apropóján megnéztük, hogy jelenleg mi a helyzet a trafikokkal.

Mostanra egyre kevesebb koncessziós nemzeti dohánybolt működik az országban - ez derül ki olvasható ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának a napokban frissített adatbázisából. Új koncessziós pályázatot pedig nem írnak ki, hanem azóta csak spontán kijelöléssel, pályázat nélkül ítélnek oda trafikokat a kiválasztottaknak.

Ez látszik is a számokon. Míg 2018 novemberében 5334 koncessziós és 601 kijelöléses trafik működött, addig most már csak 5127 a koncessziós dohánybolt, ellenben 698-ra növekedett a kijelöltek száma. Nem csak kis falvakról van szó, hanem budapesti, szombathelyi és soproni boltokról is. Budapestről pedig nem nagyon látszik, de már 583 olyan kis falu is van az országban, ahol egyáltalán nem lehet cigarettát vásárolni, mert se koncessziós, se kijelölt trafikos nincsen.

Nem mindenkinek nagy üzlet. Fotó: MTI/Kovács Attila
Nem mindenkinek nagy üzlet. Fotó: MTI/Kovács Attila

Ezeket a hatóság egyszerűen csak ellátatlan településeknek nevezi. Többségük borsodi, baranyai, somogyi, szabolcsi, zalai község, néhány száz lakossal, de Pest megyében is van hét ilyen falu: Áporka, Ipolytölgyes, Lórév, Perőcsény, Remetszőlős, Tésa és Vácegres.

Az orvosi rendelőben hetente három alkalommal rendel a háziorvos, védőnői szolgálat működik, mellettük fiókgyógyszertár található. A postai szolgáltatás működik. A Művelődési Ház alkalomszerűen, rendezvények, összejövetelek alkalmával tart nyitva.

- olvasható Vácegres bemutatkozása. Tehát trafik ugyan nincs, de a posta még működik.

Hatalmas üzlet a cigaretta, persze nem mindenkinek. A hvg.hu vette észre, hogy leadta 2022-es évre vonatkozó beszámolóját az Országos Dohányboltellátó Kft. A 2021-es 6,6 milliárd forintos eredmény után a tárgyévben már 8,3 milliárdos nyereséget hozott össze a cég. A cikk emlékeztet, a trafikok ellátásának monopóliumát magáénak tudó vállalat a 2015-os létrehozása óta minden évben rekordot döntött, ezúttal sem volt ez másképp. Mindezek mellett az árbevétel is emelkedett, ez 861-ről 970 milliárd forintosra nőtt, az anyagjellegű ráfordítások pedig 841-ről 951 milliárd forintra emelkedtek. A törzsbetétek 49 százalékát a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. birtokolja, a többségi tulajdonos pedig a Tabán Trafik Zrt. 

Ugyanakkor a trafikosok jelentős része nem lehet teljesen elégedett, mert a teljesítőképességek között - elsősorban az elhelyezkedés miatt - jelentős különbségek lehetnek. A 2022-es eredmények alapján Sopronban találtunk 320 millió forintos forgalom mellett 17,4 millió forintos nyereséget produkáló boltot, Békéscsabán 394 millió forintos forgalom 27 millió forint nyereséghez volt elég, Pécelen a 266 millió forint bevételből 14 millió forint nyereség maradt, míg érdekes módon a budapesti Király utcában is trafikkal rendelkező cég 1,3 milliárd forintos eladásból csak 4,5 millió forint profitot tudott kipréselni.

Mint mindennek, így a dohánynak is megugrott az ára. A KSH adatai szerint tavaly májushoz képest a szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 19,3, ezen belül a szeszes italoké 25,8 százalékkal, a dohányé 15 százalékkal nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!