2p

Közel 4.5 milliárd forintot osztanak szét a jogosultak között egy friss kormányhatározat alapján.

Tegnap megjelent a régóta várt kormányhatározat a tüzifával fűtők rezsitámogatásáról. A gázzal, távhővel fűtők már korábban igénybe vehették a 12 ezer forintos támogatást, a tüzelővel fűtőknek viszont mostanáig kellett várniuk egyáltalán arra, hogy megjelenjen a jogszabály a támogatásukról.

Vágják a fát hűvös halomba
Vágják a fát hűvös halomba

A határozat alapján 2886 településen összesen 4 465 440 000, azaz közel 4,5 milliárd forintot osztanak szét. Ezáltal 372 120 háztartás jut hozzá a támogatáshoz. A pénzt az Országvédelmi Alapból, illetve a helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai terhére teremti elő a kormány.

Lényeges feltétel, hogy a támogatásból csak azok a háztartások részesülhetnek, amelyek 2018. október 15-ig igénybejelentést tettek. Vagyis aki most kapna észbe, már lecsúszott a lehetőségről. Akik időben kapcsoltak, azoknak pedig vállalniuk kell, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Alap ellenőrzi náluk, hogy korábban nem részesültek téli rezsicsökkentésben. Vagyis az egyéb fűtési módok után nem kapták már meg a 12 ezer forintot.

További kritérium, hogy a támogatást nem lehet a tüzelő kiszállítási díjára fordítani, azt saját zsebből kell fizetni. Vagyis csak a tüzelő ellenértékére lehet a támogatást fordítani.

A tüzelővel foglalkozó vállalkozásoknak a Belügyminisztériummal kötött szerződésben kell vállalniuk, hogy legkésőbb 2019 december 15-ig biztosítják a háztartások számára a tüzelőanyag átvételének lehetőségét. A ténylegesen átvett tüzelőanyagok ellenértékét a kormány legkésőbb 2019 december 31-ig teljesíti a vállalkozók felé.

A legtöbb támogatásra jogosult lakosa két Hajdú-Bihar megyei városnak, Hajdúböszörménynek, illetve Debrecenek van, ide 25,3 illetve 24 millió forint támogatás jut összesen. Az országban egyébként mintegy 800 ezer háztartás igényelhetné ezt a támogatást, de csak kevesebb mint felük jelezte határidőn belül igényét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!