2p

Az Alkotmánybíróság döntése után elkezdődhet az aláírásgyűjtés a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről szóló népszavazáshoz.

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében lehet népszavazást tartani a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről – írja a HVG. A lap emlékeztet, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) még a nyáron hitelesítette Lukács László György jobbikos frakcióvezetőnek a kezdeményezését. A kérdés így hangzik:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kelljen a gazdasági kamarai közfeladatok ellátásához kötelezően kamarai hozzájárulást fizetni?”

Az éves szinten ötezer forintos teher elleni kezdeményezést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és egy vállalkozás is megtámadta a Kúrián, a legfőbb bírói fórum viszont jóváhagyta az NVB határozatát. Megállapították, hogy a kamarai hozzájárulás közteher ugyan, de az nem központi adónem, és nem tartozik közvetlenül a központi költségvetés bevételei körébe. A kúriai döntés ellen az MKIK és a vállalkozás is az Alkotmánybírósághoz fordult, a plénum azonban azt mondta, a panaszosok nem utaltak arra, hogy a kamarai hozzájárulástól való esetleges elesése miért zárná ki azt, hogy az egyéb, elsősorban saját aktivitását igénylő bevételi formákra támaszkodjon a működésének finanszírozásához.

A döntés azt jelenti, hogy elkezdődhet az aláírásgyűjtés a kérdésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!