2p

A német harckocsi egyik legmodernebb változatát fotózták le Mosonmagyaróvárnál.

Az lhsn.hu Facebook-oldal közölte egyik olvasójának fotóit, amelyeken a Magyar Honvédség beszerzés alatt álló Leopard 2 A7HU típusú harckocsijainak első Magyarországra érkezett példánya látható a mosonmagyaróvári határátkelő közelében. A harckocsi mellett egy WiSENT többrendeltetésű műszaki páncélos is feltűnt, e típusból is vásárol a Honvédség a nagyszabású haderőfejlesztési program keretében.

Mint az oldalon megjegyzik, ez még nem jelenti azt, hogy Magyarországon már bevethető Leopard A7-es lenne, ez a példány ugyanis még csak arra szolgálhat, hogy Magyarországon a megrendelő átnézze:

"Információink szerint a most beérkezett eszközök egyelőre még csak azok a referenciapéldányok lehetnek, melyek a megrendelő magyar fél hazai átvételét követően visszakerülnek a gyártó bázisára, hogy a további gyártás alatt álló kocsik referenciájaként szolgáljon. A megkötött szerződések szerint így történt ez például a PzH 2000-es önjáró tarackok esetében is, nem is oly rég. A referenciapéldány érkezése ugyanakkor mégiscsak mérföldkő a Leopard 2 A7HU megrendelés teljesítésének folyamatában, hiszen ez az első legyártott magyar jármű, egyben borítékolja, hogy hamarosan megérkeznek a további – már itthon maradó – harckocsik is."

A magyar haderőfejlesztés állásáról, problémáiról alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!