Hogy jött össze ez a gigantikus hiány?
Csütörtökön közli az NGM a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének 2025. évi alakulásáról – derül ki az MTI összefoglalójából. A január 8-án kiadott előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszere tavaly 5738,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 5500,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 7,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 245,9 milliárd forintos hiányt mutattak.
Az NGM kiemelte: a 2025. évi pénzforgalmi hiányt 248 milliárd forinttal növelte, hogy az Európai Bizottság a közösségi büdzsé likviditáshiányára hivatkozva ekkora összeget nem utalt át december utolsó napjaiban, ezek az összegek várhatóan január első felében érkeznek meg. Mindezt figyelembe véve a pénzforgalmi hiány 2025-ben a tervezettek szerint alakult – hangsúlyozta a jelentés.
Az Európai Bizottság egyébként a HVG megkeresésére cáfolta a likviditási hiányt; az NGM a cikkre adott válaszában azt írta, a Bizottság azóta rendezte a számlákat, a pénz megérkezett.
2024-hez viszonyítva a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 8,0 százalékkal magasabban alakultak. Ezen belül a fogyasztáshoz kapcsolódó adók esetében 9,5 százalékos növekedés történt. Kamatkiadásokra a 2025. évben 4197,8 milliárd forint kifizetése történt meg, ami 584,7 milliárd forinttal magasabb a 2024-es teljesítésnél.
A munkáról és a fizetésekről is többet tudunk majd
Az MTI azt is írja: pénteken közli a KSH a foglalkoztatottság és a munkanélküliség tavaly decemberi és egész éves statisztikáit. Tavaly novemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 213 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.
A 2025. szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 656 ezer volt, 36 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 474 ezer fő dolgozott, ami 43 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért szinttől. A közfoglalkoztatottak létszáma 75 ezer, a külföldön dolgozóké pedig 106 ezer volt. A 15-64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,0 százalék volt.
Pénteken jelenik meg a keresetek tavaly novemberi statisztikája is. Tavaly októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 692 700, a nettó átlagkereset 482 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 10,0, a reálkereset pedig 5,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – emlékeztet az MTI.
