A szerda esti Magyar Közlöny egy határozata hivatalosan is pontot tesz a korrupció gyanújába keveredett Völner Pál államtitkári karrierje végére. Az Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök által is aláírt dokumentum kimondja:
"megállapítom, hogy dr. Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának e megbízatása – lemondására tekintettel – 2021. december 8-ai hatállyal megszűnik."
Mint ismert, Völnert azzal gyanúsítják, hogy jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően. A gyanú szerint az intézésekért rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.
Az ügy kedden robbant, Völner azonnal lemondott, Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta a (volt) államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését. Karácsony Gergely főpolgármester vizsgálóbizottság felállítását sürgeti.
Az ELTE jogi szakértője szerint, ha bebizonyosodik, hogy Völner bűnös, akár 7 év börtönt is kaphat.