2p

Nemzeti védelmi innovációs holdingot fog vezetni a lemondott miniszter.

Az erős védelmi ipar Magyarország biztonsági érdeke, hiszen a védelmi ipari beruházások stratégiai előnyt jelentenek Magyarország számára. Ez egyben a nemzetközi rendszerhez kapcsolódó nemzeti védelmi innovációs rendszer megteremtését foglalja magában - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Brüsszelben az MTI-nek kedden.

Kifejtette, a kormány szerkezeti átalakítása újabb lehetőséget kínált ezen a téren is a tárca számára, ezért a jövőben az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. a Technológiai és Innovációs Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül.

A társaság vezetését Palkovics László vezérigazgatóként fogja ellátni - mondta el a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf ismertette, hogy a Honvédelmi Minisztérium munkájának átszervezése, a tárca feladatainak beazonosítása és kijelölése véget ért.

Hozzátette, a folyamat lezárását jelenti, hogy Novák Katalin köztársasági elnök 2022. november 15-i hatállyal felmentette tisztségéből Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkárát és az általa vezetett terület is átszervezik a jövőben.

A Honvédelmi Minisztérium köszöntettel tartozik Maróth Gáspárnak, aki kormánybiztosként, majd államtitkárként elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt években a Honvédelmi és haderőfejlesztési program megteremtéséért - tette hozzá a miniszter.

Közölte: a feladatkörök átalakítása és a minisztérium munkájának racionalizálása során a Maróth Gáspár által felügyelt terület a tárcán belül Gion Gábor stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkárhoz kerül.

A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarországot és a magyar embereket csak jól felszerelt és jól kiképzett haderővel, valamint erős védelmi ipari háttérrel lehet megvédeni.

A védelemipar egyúttal a magyar gazdaság újabb hengereként járul hozzá hazánk fejlődéséhez is - húzta alá.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!