2p

Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárát mentette fel a miniszterelnök.

Miközben a belpolitikai híreket Palkovics László lemondása, illetve utódlásának kérdése uralja, a friss Magyar Közlönyből kiderült, hogy Orbán Viktor egy fontos államtitkárát leváltotta posztjáról. A köztársasági elnök 320/2022. (XI. 14.) számú határozata szerint ugyanis Novák Katalin

"a miniszterelnök javaslatára dr. Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárát e megbízatása alól 2022. november 15-ei hatállyal"

felmenti. Maróth az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadójaként dolgozott, 2000–2001-ben a Nemzeti Egészségügyi Tanács titkára, majd 2001 és 2003 között az Országos Népegészségügyi Program vezetője volt. 2018 és 2022 között védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos volt. Az ötödik Orbán-kormányban védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkári posztot kapott a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által vezetett Honvédelmi Minisztériumnál.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az Unique Alpine AG és a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. közötti együttműködési megállapodás áláírásán a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. kiskunfélegyházi gyárában 2020. november 6-án. A német-magyar ipari együttműködés révén a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik a bajor Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása. Fotó: MTI/Rosta Tibor
Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az Unique Alpine AG és a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. közötti együttműködési megállapodás áláírásán a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. kiskunfélegyházi gyárában 2020. november 6-án. A német-magyar ipari együttműködés révén a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik a bajor Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az államtitkár tehát 2018 óta kulcsszerepet játszott a magyar haderő eszközfejlesztési programjában, amelyre rengeteg pénzt költött a magyar állam. Maróth Gáspár neve korábban, főként még egészségügyi pályafutása idejé, számos kétes ügy kapcsán felmerült, mostani leváltásának okát nem tudjuk, november 10-én még egy pakisztáni delegációt fogadott a minisztériumban.

Egyes találgatások szerint az ügynek köze lehet Palkovics lemondásához is, aki korábban honvédelmi területen is aktív volt, és Gulyás Gergely tegnap arról si beszélt, hogy a lemondott miniszter a jövőben a védelmi iparban játszhat majd fontos szerepet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!