Nagy az infláció, minden drágul, jövő júniusban ráadásul EP- és önkormányzati választás is lesz. Mindez a közmédia pénzügyeit sem hagyja érintetlenül, az MTVA több mint 15 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat 2024-ben, mint idén - írja a Telex az NMHH jövő évi költségvetési tervezetére hivatkozva, amit kedden nyújtott be a parlamentnek a parlament költségvetési bizottsága.
A tervezet négy fő tételből áll:
- a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 57,75 milliárd forintból,
- a Médiatanács 554 millió forintból, míg
- az MTVA 142,058 milliárd forintból gazdálkodhat 2024-ben.
- A Médiatanács kezelésében lévő előirányzatokat pedig 820 millió forinttal számolják.
Ahogy arról lapunk beszámolt, már az idei büdzsé is olyan nagy, hogy az EU-bajnok infláció mellett sem tudja azt elkölteni. Tavaly az első hat hónapban 56,8 milliárd forint állami támogatást kapott az MTVA, idén júniusig viszont 61,3 milliárd forint érkezett a Kunigunda utcai székházba. Ez a pénz 2019-ben 46 milliárd, 2020-ban 45,7 milliárd, 2021 pedig 57 milliárd forint volt. Vagyis soha annyi közpénzt nem kapott még az első félévben a közmédia, mint az idén, amikor költségvetési gondjai vannak az Orbán-kormánynak, a gazdaság pedig recesszióban van rendkívül magas infláció mellett. Az MTVA idei gazdálkodására egyébként 126,5 milliárd forintot javasoltak, tavaly 130,1 milliárd forintot, amiből a végén 133,49 milliárd forint lett.