2p

Péntektől újra kinyithatnak a budapesti éttermek koronavírus-járvány miatt bezárt belső helységei - közölte a PestiSrácok.hu szerdán a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjére hivatkozva.

A portál Farkas Örsöt idézve kifejtette, május 29-től ismét megengedetté válik a budapesti vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék és presszók belső zárt tereiben történő tartózkodás, valamint a megrendelt ételt és italt az eddigi szabályoktól eltérően már nemcsak a kerthelyiségekben, hanem a benti légtérben is el lehet fogyasztani.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A lap szerint mindez ugyanígy igaz a szállodák által üzemeltetett vendéglátó helyiségekre is. Hangsúlyozták, a dolgozóknak maszkot kell viselniük és kötelező a védőtávolság betartása is, csak úgy, mint vidéken.

A PestiSrácok kérdésére a szóvivő elmondta, péntektől Budapesten is nyithatnak és látogathatóak a szabadtéri játszóterek, ezzel pedig a főváros lényegében utoléri a vidéket a szabályozásokban.

A szóvivő kiemelte, az időben meghozott járványügyi döntéseknek köszönhetően Magyarország eddig sikeresen védekezett a koronavírussal szemben, azonban a vírus még mindig jelen van, így mindenkinek továbbra is oda kell figyelnie, hogy betartsa a vírus elleni védekezés érvényben lévő szabályait.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!