2p

Megint egy váratlan fordulat, most megint támogatná az új napelemes rendszereket a kormány, a bruttó elszámolás nyűgét is enyhítené.

Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.

Lantos Csaba kiemelte: a minisztérium célja, hogy a magyar háztartásoknak továbbra is megérje napelemet telepíteni és saját termelésből fedezni a fogyasztásukat. A bruttó elszámolásba kerülők a beruházáshoz vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ami a fejlesztési költségek 65 százalékát fedezi.

A napelemek és az akkumulátoros energiatároló rendszerek együttes telepítésével a nappal megtermelt energiát az esti vagy a hajnali időszakban felhasználhatják a családok - mutatott rá.

A miniszter emlékeztetett, hogy a szeptember 7-ig benyújtott igénybejelentés alapján a legkésőbb 2026. január 1-ig megépülő vagy bővülő háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át éves szaldó elszámolásban maradnak.

A hálózatfejlesztési beruházások eredményeképpen jövő január 1-jétől lehetővé válik a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás feloldása az ország legnagyobb részén, a hálózat 93 százalékán, az érintett fogyasztók 84 százalékénál - tette hozzá.

Mint emlékezhetünk a tavaly lezárult napelemes pályázatok elbírálása, illetve kifizetése is jókora csúszásban volt, majd a kormány az éves elszámolás kivezetésének rémével is ráijesztett azokra, akik beruháztak napelemekre, hogy aztán a lakossági és szakmai tiltakozás hatására visszatáncoljon az ötlettől.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!