2p

A monetáris politikáért felelős alelnök azt érzékeltette, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának következő, október 22-én esedékes ülésén nem csökkentenek kamatot. Pedig ezt a csütörtök reggel megjelent kedvező inflációs adatok akár lehetővé is tennék, mely eshetőség volt az egyik oka annak, hogy a forint délelőtt az euróval szemben a 400-as szint fölé került.

Az MNB monetáris tanácsa a következő, október 22-én, kedden esedékes ülésén nem nyúlhat a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz. Erre utaló megjegyzést tett Virág Barnabás monetáris politikáért felelős jegybanki alelnök már szerdán, a Bloombergnek adott interjújában és csütörtök délelőtt is, immár a Reutersnek nyilatkozva.

Indoklása szerint a pénzpolitikai döntéseket befolyásoló körülmények szeptember vége óta több területen is jelentősen megváltoztak.

Ezek a körülmények:

  • A geopolitikai konfliktusok intenzitása növekedett
  • A nyersanyagárak emelkedtek
  • Változtak az amerikai kamatkilátások, magasabbra tolódtak
  • A feltörekvő piaci kockázatvállalási hajlandóság csökkent

Két nap alatt két verbális intervenció Virág Barnabástól
Két nap alatt két verbális intervenció Virág Barnabástól
Fotó: YouTube / Magyar Nemzeti Bank

Ezek Virág szerint mind hatással vannak az inflációs pályára. Azt már mi tesszük hozzá, hogy hiába jött ki csütörtök reggel egy közel négy éve nem látott kedvező inflációs adat, Virág szavaiból arra lehet következtetni, hogy emiatt mégsem lazít az MNB. Mint az alelnök mondta: a szeptember vége óta történt fejlemények határozottan eltolták a lehetséges döntések fókuszát a kamatcsökkentési ciklus szüneteltetése irányába. Az év hátralévő részével kapcsolatos kamatkilátások kapcsán pedig úgy fogalmazott: a döntések hatóköre határozottan szűkült.

A kamatcsökkentés szüneteltetésére szóló alelnöki utalás megnyugtathatja azokat a piaci szereplőket, akik attól tartottak, hogy a jegybank a 3 százalékos céljának pillanatnyi, szeptemberi elérése láttán vágni fog, noha a Virág által is említett kilátások nem bíztatóak. Ez a félelem is közrejátszott abban, hogy a forint gyengült, az euróval szemben például a 400-as szint fölé került.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!