2p

Az elemzői konszenzusnak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 25 bázisponttal, 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az indokokat Virág Barnabás MNB-alelnök a délután 3 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján ismerteti, amelyről percről percre beszámolunk.

Azok után, hogy Virág Barnabás, az MNB alelnöke a múlt héten belengette, a kedvező nemzetközi környezet miatt mégsem zárulhat le a kamatcsökkentési ciklus - ahogy azt egy hónappal korábban kilátásba helyezte -, már nem is volt akkora meglepetés, hogy a Monetáris Tanács keddi ülésén tovább lazított.

A 25 bázispontos vágás - amely következtében az alapkamat szerdától 6,75 százalék - megfelel az elemzői konszenzusnak.

Ezzel egyidőben az egynapos fedezett hitelek kamata szintén 25 bázisponttal, 7,75, az egynapos jegybanki betété pedig ugyancsak 25 bázisponttal, 5,75 százalékra csökken.

Hogy miért csökkentettek kamatot és miért pont ennyit, arról Virág a 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján számol be, amelyet részletesen, percről percre követünk majd.

A forint a kamatdöntés napját az utóbbi hetekhez viszonyítva relatíve erősen kezdte, az euróval szemben például a 390-es szint alatt cserélt gazdát a bankközi devizapiacon.

További árfolyamokért kattintson laptársunk, a Privátbankár árfolyamfigyelőjére! >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!