2p

Új feltételhez kötötték az abortuszt.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a terhességet megállapító szakorvosnak igazolnia kell, hogy az érintett nőnek egyértelműen, azonosítható módon megmutatta a magzati életfunkciók működésére utaló jeleket.

A szülészeti és nőgyógyászati szakma zavarát jelzi, hogy a Népszava által kérdezett vezető szakemberek közülük senki nem akarta kommentálni az új helyzetet. Nyilatkozott viszont Pusztai Erzsébet, aki annak idején, jobboldali kormány államtitkáraként eredményesen tartott egyensúlyt az öreg konzervatív férfi politikusok és a szülő korú nők érdekei között. Ahányszor csak szóba került az abortusz szabályozása, ő rendre azt helytelenítette: mindenki csak a nőkről beszél. A most életbelépő szabály – szerinte – azért is érthetetlen, mert a terhesség idejének megállapítására eddig is történt ultrahang vizsgálat. Továbbá megosztotta szakmai kérdéseit is: 

„Meg kell-e várni a szívhang megjelenését, ha a korai vizsgálatnál még csak a magzat jelenlétét lehet detektálni? Csak egyértelmű életfunkciókat mutató magzat esetén lehet megszakítást végezni? Ha nem fejlődik normálisan és nem jelennek meg az életfunkciók, akkor nem?”

Az új előírás csak zavart kelt, nyugtalanságot, feszültséget, de lényegében nem változtatja meg a jelenlegi szabályozást. Az intézkedés mögött nehéz mást látni, mint erős érzelmi nyomásgyakorlást, ami adott esetben kifejezetten mélyítheti az érintett nő krízisé.

Az abortusztörvény végrehajtási rendeletének kedden bejelentett módosítása nem más, mint egy káros látszatintézkedés, ami csak arra alkalmas, hogy egyébként is nehéz helyzetben lévő nőket megalázzon – mondta a lapnak Zelei Judit, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!