Nem született meglepetés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén. Az immár Varga Mihály vezette plénum változatlanul 6,50 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot, és nem változtatott a kamatfolyosón sem: az egynapos fedezett hitel kamata 7,50 százalék, az egynapos betété 5,50 százalék maradt.
(A grafikon a cikk közzététele óta frissülhetett.)
A kamattartás nem érte váratlanul a piacot. Mint az az Mfor Elemzői Konszenzus rovatunk hétfő reggeli cikkéből kiderült, a lapunk által megkérdezett elemzők mind úgy vélték, kamatvágásra főként a magas infláció miatt nincs mozgástér, míg kamatemelésre a forint árfolyama miatt nincs szükség. A szakértők zöme egyre távolabbra tolja az esetleges monetáris lazítást, többen úgy vélik, idén erre már nem is kerül sor, míg mások év végéig legfeljebb egy, nagyon óvatos, 25 bázispontos kamatcsökkentést kockáztatnak meg, de azt is csak akkor, ha minden feltétel, így a pénzromlási mutató mellett az országkockázati felár mértéke és a megfelelő forintárfolyam teljesül hozzá.
A Monetáris Tanács döntését délután 3 órakor Varga Mihály új MNB-elnök személyesen fogja kommentálni, melyről lapunk percről percre tudósításban fog beszámolni. Ezzel egy időben az MNB közzéteszi az I. negyedévi Inflációs Jelentés fő számait, a szakemberek azt várják, a pénzromlási ütemet a jegybank erősen felfelé, míg a növekedési várakozásokat lefelé módosítja.