Közel hárommilliárd forintot kell befizetnie Kazincbarcikának novemberben a Versenyképes Járások Program részére. Ebben a hónapban ez a legmagasabb nettó összeg, amit egy önkormányzatnak fizetnie kell a helyi iparűzési adóbevétel (hipa) többlete alapján. A Magyar Közlönyben kedd este közzétett rendeletből az is kiderült, hogy a többi önkormányzatnak mekkora összeget kell befizetnie – írja a Telex.
A Fővárosi Önkormányzatnak 0 forint a fizetési kötelezettsége novemberre, azonban több budapesti kerületnek is százmilliós tételekkel kell hozzájárulnia a Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által kidolgozott program keretéhez. Az I. kerületnek 249 millió, a II. kerületnek 439,4 millió, az V. kerületnek 102,2 millió, a VII. kerületnek pedig 100,8 millió forintot kell befizetnie.
Pest megyében Dunaharaszti 1,3 milliárd, Szigetszentmiklós pedig kicsivel több mint 1 milliárd forintot fizet a hipa-többlete alapján. Bugyi városának 837 millió forint, a gödi önkormányzatnak pedig 813 millió forint a fizetési kötelezettsége ebben a hónapban. Székesfehérvár több mint 1,4 milliárd forintot, Hatvan pedig 1,2 milliárd forintot fizet be a Versenyképes Járások Programba. A teljes listát itt lehet böngészni.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter még tavaly jelentette be, hogy idéntől elveszik a tavalyi mértéket meghaladó iparűzésiadó-bevételt a többletet produkáló önkormányzatoktól, és a járásokba tartozó településeknek közösen kell majd azok elköltéséről dönteni.
