2p

Az új szabályozás értelmében Áder János egyetlen hónap alatt többet fog keresni, mint egy szociális dolgozó egy egész évben.

Ezek után alaptalan kifejezés a magyar átlagbérekre használni a bérrobbanás kifejezést, hiszen néhány gomb megnyomásával a parlamenti képviselők zöme megvalósította a valódi, 100 százalékos mértékű bérrobbanást.

Mint az az MTI összefoglalójából kiderül, a kormányzati igazgatásról szóló törvényt 134 igen, 32 nem szavazattal 22 tartózkodás mellett ment át a parlamenten. A javaslat egyebek mellett a köztársasági elnök fizetésének nagymértékű emelését is tartalmazza. Áder János fizetése jelenleg a köztisztviselői illetményalaphoz rögzített, annak 39-szeresének megfelelő összeget kap munkájáért cserébe.

A jövőben azonban a képviselőkhöz, frkacióvezetőkhöz és a házelnökhöz hasonlóan folyamatosan emelkedő fizetésre számíthat Áder. A jövőben bérezésének alapját a házelnök juttatása jelenti, mely a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereseten alapul. Vagyis az elejéről nézve a folyamatot: nő az országos átlagfizetés, így nő a házelnök juttatása, erre alapozva pedig nő majd Áder havi bére is.

Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi 1,5 milliós havi juttatás egyszerűen megduplázódik és a jövőben mintegy 3 millió forintot fog keresni a köztársasági elnök.

Vagyis egyetlen hónap alatt többet fog keresni, mint a szociális dolgozók egy egész évben, akiknek átlagos keresete bruttó 204 ezer forint volt a legutóbbi adatok szerint.

Áder János fizetésemelése mellett kedden több törvényjavaslatot is elfogadott a parlament. Így

  • elfogadták az ellenzéki képviselők által csak "szájzár-törvénynek" nevezett módosítást is, amely alapján a jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők.
  • meghosszabbították a tankötelezettség alóli felmentési kérelem beadási határidejét, erre január 15. helyett január 31-ig lesz lehetősége a szülőknek.
  • megszüntették a közigazgatási és munkaügyi bíróságokat,
  • Elfogadták a nagyszülői gyed bevezetéséről szóló törvényt,
  • egyszerűsítették az első jogosítvány megszerzését,
  • egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!