2p

A jelenlegi elnök mandátuma július elején lejár.

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága.

Ezt a a testület fideszes elnöke közölte szerdán az MTI-vel.

Bánki Erik, az ÁSZ-elnökét jelölő eseti bizottság vezetője elmondta, két jelölés érkezett a bizottsághoz: a Fidesz-KDNP Windisch Lászlót, a Mi Hazánk Kiss Ferenc könyvelőt jelölte.

Windisch László veheti át Domokos László helyét. Fotó: Bánkuti András
Windisch László veheti át Domokos László helyét. Fotó: Bánkuti András

Az ÁSZ-elnöknek javasoltakat a nap folyamán meghallgatta a testület, amely Windisch László jelölését öt, Kiss Ferenc jelölését egy szavazattal támogatta - tette hozzá.

A kormánypárti politikus elmondta, Windisch László esetében a bizottság egyértelmű megerősítést kapott arra nézve, hogy kiválóan alkalmas egy ekkora szervezet vezetésére, hiszen egész életében pénzügyi ellenőrzési területen dolgozott.

Bánki Erik felidézte, hogy Windisch László az adóhivatalnál kezdte munkáját, majd később a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként vezette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét.

A fideszes képviselő szerint meggyőző volt az, ahogy Windisch László az ÁSZ irányítását képzeli el: kevesebb, de mélyebb és átfogóbb ellenőrzést szeretne, illetve megerősítené az ÁSZ támogató szerepét annak érekében, hogy minél kevesebb hibával működjenek az általa ellenőrzött szervezetek. Egy modern auditor- és tanácsadó társaságként szeretné működtetni az Állami Számvevőszéket - foglalta a bizottság elnöke Windisch László szavait.

Bánki Erik, aki a gazdasági bizottságot is vezeti, elmondta, hogy a gazdasági bizottság hétfőn hallgatja meg Windisch Lászlót, és ha alkalmasnak találja a posztra, akkor még aznap szavazhat róla az Országgyűlés.

Megjegyezte, az ÁSZ-elnökét a parlament kétharmados többséggel, titkos szavazással választja meg 12 évre.

A politikus a Mi Hazánk jelöltjéről közölte, Kiss Ferenc végzettségét tekintve megfelelő lenne a posztra, saját könyvelőcéget vezet, de nincs tapasztalata nagyobb létszámú szervezetek vezetésében.

Arra a kérdésre, miért csak egy ellenzéki tagja van az ÁSZ elnökét jelölő eseti bizottságnak, Bánki Erik elmondta, a testületbe a többi ellenzéki frakció is jelölhetett volna tagokat, de nem éltek ezzel a lehetőséggel.

Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, mandátuma július elején jár le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!