1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Aki Magyarországon beruház, biztos lehet benne, hogy jól jár, és nem változnak meg egyik hónapról a másikra a szabályok – jelentette ki a miniszterelnök pénteken Debrecenben a BMW Group debreceni üzemének hivatalos megnyitóján.

Orbán Viktor azt mondta, Magyarországon ez a Willkommenskultur; itt nincs ideológia, csak eredmény, az számít, mi van az üzleti év végén. Nem sarcoljuk, hanem díjazzuk a munkát és a beruházást, hagyjuk, hogy a vállalkozások újra befektessék a pénzüket – fogalmazott. (A Willkommenskultur Németországban a migránsokhoz való pozitív hozzáállást, a befogadásukat jelenti. Ennek egyik példája Angela Merkel volt német kancellár a magyar kormány által helytelennek tartott politikája, amely keretében Németország tömegével fogadott be menedékkérőket a 2015-ös menekültválság során és után – a szerk.)

A kormányfő a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a magyar út nem vezet háborúba. Hozzátette, nem lesz hadigazdaság, fontos a hadiipar és a határok védelme, de „nem fogjuk a magyarok pénzét mások háborújára költeni”. A magyarok pénzén a magyar gazdaságot, a magyar ipart, például Debrecent fogjuk építeni – mondta.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!