1p

A szerdai drágulás után így alakul a kereskedés.

Csütörtök reggel egy dollárt meghaladó mértékben csökkent a kőolaj nemzetközi jegyzése a szerdai emelkedést követően.

Röviddel fél hét után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,47 dollárral (1,38 százalékkal) 104,59 dollárra csökkent. Szerdán 37 centtel (0,35 százalékkal) drágult a Brent.

Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter a rijádi Kőolaj Világkongresszus résztvevőihez intézett videóüzenetében bejelentette, hogy a Fehér Ház fontolgatja az árnyékflotta hajóival szembeni szankciók enyhítését, amelyek olyan országokból szállítanak olajat és kőolajtermékeket, mint Oroszország, Irán és Venezuela.

A korlátozás enyhítése abban állna, hogy az érintett hajók esetében kérvényezni lehetne az amerikai pénzügyminisztériumnál a szankció feloldását, amit aztán jóváhagy vagy elutasít a minisztérium. Az elképzelés szerint az árnyékflotta akár részbeni legalizálásával csökkennének az olajszállítási költségek és összességében mérséklődne az olajár is.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG