3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Azt nem tudni, hogy melyik kormányközeli település vezetőségének fejében pattant ki először a mesterséges sziget ötlete, de úgy tűnik, a fejlesztések terén kiemelt települések esetében divattá válik a tavakra felhúzott mesterséges sziget.

Jövő hétfőn partnerségi egyeztetés céljából lakossági fórumra hívta össze Felcsút népét a Faluházba a polgármester, Mészáros László. Az eseményen a település településrendezési eszközeinek módosítása lesz a téma.

A változtatások kidolgozása már 2018-ban elkezdődött, a mostani fórumon a település déli határánál lévő záportározó és környezetének szabályozása kerül terítékre. A tervek szerint a tározónál szabadidő eltöltésére alkalmas környezetet fognak kialakítani turisztikai szolgáltatásokkal felvértezve. A terület egyébként a Vál-völgyi kisvasút felcsúti megállójával szomszédos, így pedig már rögtön érthetővé is válik, miért alakítanák át a területet.

A felcsúti kisvasút
A felcsúti kisvasút

A lakossági fórumra készített dokumentáció szerint a tározó funkcióját bővíteni szeretnék csónakázási lehetőséggel, de emellett

"a tározóban egy kis mesterséges sziget is épül, melyet híd köt majd össze a 811. sz. főút melletti parkolóval, illetve ott felépítendő étteremmel, sportpályával."

A terv készítői úgy vélik, mindezen funkciók szervesen kapcsolódnak a kisvasút megállójához, illetve közelmúltban "példaszerűen felújított állomásépülethez".

Igaz, a Felcsútra tervezett mesterséges sziget egyelőre nagyon másnak tűnik, mint az, amit Kisvárdán szeretnének megvalósítani. Mint arról elsőként beszámoltunk, uniós forrásból három mesterséges szigetet alakítanának ki a Nádas-tavon, melyeken különböző turisztikai látványosságokat húznának fel. Állatos-házaktól kezdve a kisebbek és nagyobbak számára is megfelelő kalandparkig.

A felcsúti önkormányzat az említett területet belterületbe szeretné vonni, a tervezett módosításokat pedig "kiemelt fejlesztési területen történő beruházássá" minősítette.

Hogy ezek a fejlesztések milyen forrásból fognak majd megvalósulni és mikor, arról egyelőre semmilyen információ nem érhető el. A 2019-es elfogadott költségvetés alapján az idei évben EU-finanszírozott projekttel nem számolnak, a saját forrásból megvalósuló beruházásokat illetően pedig 330 millió forintot ingatlanok felújítására tettek félre, ingatlanok beszerzése, létesítése soron pedig 62,6 milliót szerepeltetnek, míg egyéb tárgyi eszközök beszerzésére, létesítésére 55,5 milliót szán az önkormányzat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!