2p

E heti videónkban természetesen a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzettel foglalkozunk, megpróbáljuk megvilágítani, miért volt erre szükség, mjlyen intézkedések várhatók, és elmagyarázni, hogy a kormány miért nem rendelte el azonnal az iskolák bezárását. Valamint a lehetséges gazdasági következményeket is bemutatjuk.

A hét kétségtelenül legfontosabb híre a veszélyhelyzet kihirdetése volt, amit talán nyugodtan nevezhetünk az elmúlt évtizedek legjelentősebb kormányzati intézkedésének. A kormány nagyon erős felhatalmazást kapott rendkívüli döntések meghozatalára, így a kijárási tilalom bevezetésére, illetve az állampolgárok tulajdonában álló eszközök (gépjárművek) lefoglalására, illetve érdekeltségébe tartozó gazdálkodó szervezetek feletti irányítás átvételére.

Ezekre az intézkedésekre szerencsére még nem került sor, és a közvéleményt első körben ennél sokkal jobban foglalkoztatta az, hogy mi lesz az általános és középiskolákkal. A kormány napokig ódzkodott a bezárásuktől, e heti videónkban, kollágánk Baka F. Zoltán megpróbálja elmagyarázni, hogy miért.

A videó pénteken délután készült, Orbán Viktor esti bejelentése előtt, amikor a kormányfő jelezte, hogy hétfőtől az általános és középiskolák "távoktatásra" állnak át.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!