3p

Lassul a vírus terjedése Olaszországban, újabb üzletek nyithatnak ki. Spanyolországban kétmillió ember tér vissza a munkába ezekben a napokban. Kiengedték a kórházból Boris Johnsont, de még nem dolgozik. Hírösszefoglalónk következik.

20 ezer fölé nőtt a koronavírussal összefüggésben elhunytak száma Olaszországban. Tegnap 566-an vesztették életüket, ez emelkedés vasárnaphoz képest, ugyanakkor csökkenés a korábbi hetek csúcsértékeihez viszonyítva.

„Minden rendben lesz” jelentésű felirat olvasható egy plakáton Milánóban 2020. március 14-én. MTI/AP/Luca Bruno
„Minden rendben lesz” jelentésű felirat olvasható egy plakáton Milánóban 2020. március 14-én. MTI/AP/Luca Bruno

Az összes diagnosztizált fertőzött száma csaknem 160 ezerre nőtt. Tegnap kevesebb mint 1400 új vírushordozót regisztráltak, ami szintén elmarad az elmúlt hetek csúcsértékeitől.

Lassabban terjed a vírus

Szakértők szerint ugyanakkor a fertőzöttek számát óvatosan kell kezelni, hiszen a valós szám – beszámítva azokat, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen vészelték át a betegséget, így nem diagnosztizálták őket – ennek többszöröse lehet. A gyógyultak hivatalos száma 35 ezer fölé nőtt.

Luca Richeldi római orvos, az olasz kormány által felkért szakértői bizottság egyik tagja szerint az elhunytak, az intenzív osztályon lévők és a kórházi ápolásra szorulók száma is csökken, és ez egyértelmű trendet jelez.

Az elfogadott és kiterjesztett korlátozó intézkedések hatottak a vírus terjedésére

- fűzte hozzá. Az intézkedések ugyanakkor nehéz szociális helyzetbe sodorták az olasz társadalom egy részét. (További részletek: Bombák a mélyben – így döntheti be életünket a vírus elleni harc.)

Giovanni Rezza, a Közegészségügyi Hivatal járványszakértője szintén úgy véli, hogy a helyzet "javulóban van", de a járványgörbének még inkább lefelé kell ívelnie.

Kinyithat néhány üzlet

A római kormány korábbi rendelete keddtől engedélyezi a könyvesboltok, papír-írószer üzletek, valamint a csecsemőcikkeket áruló boltok újranyitását.

Lombardia, Piemonte, Veneto, Lazio és a déli Campania tartomány azonban ennyit sem enyhít az óvintézkedéseken, és májusig semmilyen eddig bezárt boltot nem nyit újra.

Kezd újraindulni az élet a spanyoloknál is

Spanyolországban a diagnosztizált fertőzöttek száma 170 ezerre, a halálos áldozatok száma csaknem 18 ezerre nőtt. A korábbi napokhoz képest ugyanakkor csökkent az igazolt új fertőzöttek és a napi elhunytak száma is.

Spanyolország számos tartományában a húsvéthétfő munkanap volt, így ezeken a területeken két hét szünet után megkezdték a munkát a nem létfontosságú ágazatokban, például az építő- vagy az autóiparban dolgozók.

Becslések szerint országosan mintegy 2 millió munkavállaló tér vissza a munkába ezekben a napokban.  

A spanyol kormány március 30-án állította le a nem létfontosságú szektorok működését, hogy így lassítsa a koronavírus terjedését. A kabinet szerint az intézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

További részletek a Privátbankár.hu cikkében.    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!