2p

A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatta a Bankszövetség elnökségét, hogy a kormány több ágazati szektor mellett a bankok extraprofitjának elvonása mellett döntött.

A közlemény szerint a Bankszövetség elnöksége előtt kijelentette:

"rendkívüli időket élünk, rendkívüli időkben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség".     

A világ a Covid-járvány gazdaságromboló időszaka után, valamint az energiaárak soha nem látott mértékű emelkedése miatt egy gazdasági válság küszöbén áll, miközben Magyarországnak ki kell maradnia a szomszédunkban zajló háborúból, és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát is - tette hozzá.

Nagy Márton a miniszteri meghallgatásán május 18-án. Fotó: MTI/Kovács Attila
Nagy Márton a miniszteri meghallgatásán május 18-án. Fotó: MTI/Kovács Attila

A kormány a cselekvőképesség azonnali megteremtése érdekében háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki, a megfelelő gazdasági mozgásteret pedig a közteherviselés kiszélesítésével biztosítja - mondta.

Megállapításra került, hogy a hazai bankszektor eredményesen működik: a bankok a jegybanki kamatok emelkedése és a lakossági betéti kamatok alacsonyan tartása miatt kimagasló nyereségre, extraprofitra tesznek szert. A bankokat érintő extraprofitadó átmeneti jelleggel, két évig marad érvényben - áll a közleményben.

A miniszter leszögezte, hogy Magyarország kormánya elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése, valamint a gazdaság növekedése mellett, a rezsicsökkentés társadalmi eredményeit pedig meg kell védenie.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!