3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez is kiderül a K&H legújabb kutatásából.

Kettős kép látható a dolgozó fiatalok munkahelyi elégedettségét illetően a K&H legújabb kutatása szerint, amely a 19-29 éves városi lakosok körében készült a második negyedévben - közölte a pénzintézet. 

A megkérdezettek 44 százaléka érezte úgy, hogy kifejezetten vagy eléggé megbecsülik a munkahelyén, míg 38 százalékuk átlagosnak minősítette a helyzetét ebből a szempontból. 14 százalék nem igazán érzi magát megbecsültnek és csak 4 százalék volt azok aránya, akik úgy látják, hogy munkaadójuk egyáltalán nem becsüli meg őket. 

Jelentős eltérés látható a megbecsültséget érző fiatalok között a korosztályos bontást tekintve. A 19–25 éves korosztályba tartozók 52 százaléka számolt be erről, az idősebbek – 26-29 évesek – körében viszont mindössze 34 százalékos volt az arányuk. Vagyis amíg a fiatalabbak fele tapasztalja azt, hogy megbecsülik a munkáját, a picit idősebbeknek csak a harmada. Az elmúlt 12 évre visszatekintő adatsor azt mutatja, hogy az említett közel 44 százalékos arány megfelel a hosszú távú átlagnak. A helyzet tehát évtizedes távlatban változatlan.

A felmérés válaszadóinak 33 százaléka látja úgy, hogy nagyon könnyen vagy inkább könnyen találna másik állást, ha úgy gondolná, hogy váltásra van szüksége. 31 százalék azok aránya, akik átlagosnak látják az esélyeiket. Eléggé kemény diónak látja az állásváltoztatást a megkérdezett 24 százaléka, nagyon keménynek majdnem 12 százalékuk. Tehát összességében az a helyzet, hogy az elhelyezkedésüket borúlátóan megítélő fiatalok enyhe többségben vannak a mostani felmérés szerint. 

A hosszú távú tendencia úgy fest, hogy 2012 és 2017 között lassan, fokozatosan emelkedett az optimisták aránya, majd ezt követően két éven át általában 30 százalék felett alakult. Ezután a koronavírus-járvány visszaesést hozott, majd 2022-től ismét visszatért az általában 30 százalék feletti érték, akik bizakodóak a könnyű munkahely váltás tekintetében. 

Csak a megkérdezettek kevesebb mint fele érezte úgy, hogy kifejezetten vagy eléggé megbecsülik a munkahelyén
Csak a megkérdezettek kevesebb mint fele érezte úgy, hogy kifejezetten vagy eléggé megbecsülik a munkahelyén
Fotó: Depositphotos

A K&H ifjúsági index felmérés résztvevői kicsit pozitívabban látták a munkájukat az idei második negyedévben, mint az azt megelőző időszakban. A válaszadók 58 százaléka inkább szereti vagy szereti a munkáját és érdekli, amit csinál, bár a 19–25 évesek körében még 66 százalék, a 26–29 éveseknél már csak 48 százalék ez az arány. Hosszabb távon 45 és 50 százalék között alakult azok aránya a fiatalok körében, akik szeretik a munkájukat.

Az idei év áprilisa és júniusa közé eső időszakban az átlagosnál jobbnak látták munkahelyi fejlődési és előrelépési lehetőségeiket is a magyar fiatalok. Közel 36 százalékuk egyértelműen vagy inkább pozitívan nyilatkozott erről. Ugyanekkora volt azok aránya, akik bizonytalanok e tekintetben. A munkahelyükön maguk előtt lehetőségeket látók aránya 2012 és 2016 között a 17 és 27 százalékos sávban ingadozott, majd 2017 elején hirtelen 36 százalékra ugrott, ezután bő öt éven át nagy változásokkal a 20 százalékos tartomány aljáig hullámzott. Ezt követően, 2022 közepétől csak időnként és csak kicsit került 30 százalék alá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!